tíz év után

2018.07.08. 08:07

Edzőt vált a Gorillaz

A Gorillák irányítását 2009-ben vette át a kiváló szakember, rögtön az első évben bajnoki címig vezetve a csapatot. Ezt követően 2016-ig "uralta" a magyar másodosztályt a Gorillaz, majd minden évben megnyerve az alapszakaszt. 

duol.hu

Grátz Vilmos, a csapatra és Bachrathy Kornél pályafutására is nagy hatással volt Fotó: Dunaújvárosi Hírlap/archív

A város amerikai-futballcsapata honlapján tudatta a hírt.

A 2017-es és 2018-as szezonban a Hungarian Football League küzdelmeiben kevés babér termett nekünk, bár azt sikerrel bizonyítottuk, hogy kevés játékossal is meg tudjuk szorongatni hazánk legerősebb csapatait is.

Összességében Grátz Vilmossal 48 mérkőzést nyert és 19-et veszített a Gorillaz, mérkőzéseinek 71%-án diadalmaskodott egyesületünk. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a vidéki csapatok közül az egyik legdominánsabb teljesítményt nyújtottuk az elmúlt 10 évben.

Óriási tudása, ellentmondást nem tűrő temperamentuma és maximalista hozzáállása mindannyiunk számára példaként szolgált. Hiányozni fog a pálya mellől legendás temperamentuma is, alighanem mindenkire mély benyomást tett aki már hallotta hogyan irányítja csapatát. Nem utolsó sorban pedig egy baráttal is szegényebbek lettünk, bár szerencsére az nem szűnik meg, csak átalakul!

A csapatotPannon Bowlba vezette 2012-ben, 2013-ban, 2015-ben és 2016-ban is, a bajnoki címet összesen három alkalommal sikerült begyűjteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában