erő és elszántság

2018.05.22. 20:17

Három „aranyos” együttes veszi át szerdán a csillogó érmeket

Az utánpótlás már befejezte az idei bajnoki sorozatát, de a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női csapata szerdán még lejátssza idehaza az utolsó találkozóját. Az ellenfél az Alba Fehérvár együttese lesz. A Dunaújváros Sportcsarnokban 18 órakor kezdődik a mérkőzés. A tét a bajnokság negyedik helyének megszerzése.

Jankó Árpád

A felnőttcsapat találkozójának szünetében kapják meg az aranyérmes gyerekek a medált. Így ünnepelhetjük majd a DKKA III leány serdülő III. osztályú csapatot (edző Takács Józsefné), a DKKA II női ifjúsági III. osztályú gárdát (edző Meggyes Rita) és az U 21-es ifjúsági együttest (edző Vártok Ákos). Az U 21-es csapat a legutolsó mérkőzésén 40-14-re győzte le a Tamási együttesét.

Kiütés az utolsó bajnokin, az DKKA U21-es csapata 40-14-re verte a Tamásit, és bajnokként jutott fel a felnőtt NB I/B-be Fotó: Hankusz Kálmán / DH

 

Saját kezünkben a sorsunk

Természetesen Vártok edző nagyon örült a győzelemnek. – Várható volt, hogy nyerünk. Nagy volt a két csapat között a tudáskülönbség. Boldogok vagyunk, hogy megszereztük az aranyérmet. Jövőre pedig, már az NB I B-ben, nagy küzdelemre számítunk. Az U 21-es csapatból a legutolsó mérkőzésen Fodor hat, Husti és Mihály öt-öt, Koronczai és Gengeliczky négynégy gólt dobott. A szerda esti főszereplők, azaz a Kohász játékosainak dirigense, György László mesteredző nyilatkozatát a váci találkozóval kezdte. – Pontért utaztunk Vácra, és meghoztuk haza a bajnoki pontot. Igaz, az összkép alapján jóval közelebb álltunk a győzelemhez, de a döntetlennel sem vagyok elégedetlen. Továbbra is a negyedik helyen állunk, és szeretnénk ott megmaradni. Az is szerencsés, hogy a saját kezünkben van a sorsunk, és reméljük ott is marad, de az Alba Fehérvár az utóbbi időben egyre jobb, formája felfelé ível. Legutóbb a bronzérmes Érd csapatát győzték le 21-18-ra. Várható, hogy nagyon kemény mérkőzés lesz a mostani. Sok újat már nem lehet kitalálni az utolsó mérkőzésre.

György László tréner karakteres játékot vár a DKKA-tól Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Pontosítás

 

Amit jól tudunk, azokat kell még jobban pontosítani. Egyénileg és csapatszinten is jó teljesítményre van szükség a győzelemhez. Szeretnénk, ha szép élményekkel búcsúznánk el ettől a bajnoki évtől. A mai győzelemmel meg akarjuk köszönni a szurkolóink egész évi biztatását. Akár a negyedik, akár az ötödik hely lesz a miénk, mindkettőt szép eredménynek tartom. A célunkat tudtuk teljesíteni, de persze maradni akarunk a negyedik pozícióban. Támadásban, védekezésben is fegyelmezett, gyors, játék kell. A motivációval nincs problémánk, mindenki elszántan várja a keretben a suerda esti találkozót. K&H női liga szerdai, utolsó fordulója páratlan izgalmakat tartogat, hiszen még a bajnoki cím sorsa sem dőlt el a Győr és a trónkövetelő Ferencváros között. A BL győztes Győr a Békéscsabát, a Fradi pedig a Vácot fogadja. Biztos bronzérmes már az Érd. A Kohásznak vélhetően győzni kell a negyedik helyért, mivel az egy ponttal őket követő Siófok a sereghajtó Vasast látja vendégül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában