torna

2018.04.24. 21:47

Sikeres szaltók

A hét végén, április 22-én vettek részt a dunaújvárosi tornászlányok az I. osztályú utánpótlás országos bajnokság második fordulóján. Összesen négy ilyen lesz. Ez után összesítve a két forduló eredményeit most több versenyszámban eredményt hirdettek.

Jankó Árpád

A Dunaferr SE egy serdülő, egy gyerek-haladó és két gyermek-kezdő korosztályú csapattal szerepelt a bajnokságban. Ez azt jelenti, hogy 9 évestől a 13 évesekig tornásztak a dunaújvárosi lányok. Ez a verseny Jordanov Zoltánnak a kezdeményezése. Ő a magyar utánpótlásnak új programját dolgozza ki, vagyis azt szeretné elérni, hogy egységes profilja legyen a magyar utánpótlás-nevelésnek.

A serdülőknél az UTE vezetett a Dunaferr SE előtt az első forduló alapján. Most nagyon tartalmas anyaggal szerepeltek a dunaújvárosiak, hogy megelőzzék az UTE csapatát. A szaltós ugrások sikerültek, de korláton és gerendán becsúszott egy hiba, így nem tudtak az újvárosiak előzni. Maradtak a második helyen (Mayer Gréta, Makai Lilla, Böszörményi Csilla, Kovács-Bokor Luca). Mayer: összetett második, Makai: összetett ötödik. A gyermek-haladó csoportban (10–11 évesek) az ötödik helyen állt a dunaújvárosi gárda, sajnos egy hellyel hátrébb csúsztak a lányok (Török Laura, Salamon Krisztina, Czuczor Ninetta, Faragó Bianka, Bolya Sára.) Egyéni összetett 4. hely Bolya Sára, aki szép, magabiztos teljesítményt nyújtott.

A Dunaferr SE összes csapata és az edzőik Fotó: amatőr felvétel

Két együttessel indult a gyermek-kezdő korosztályban a Dunaferr SE. Ezúttal nem hirdettek országos bajnokot, majd csak a negyedik forduló után teszik meg. Most Budapest-Vidék eredményhirdetés volt. Vidék A csapat 2. hely (Fehér Lili, Tóth-Pál Rebeka, Mayer Eszter, Gábor Katalin). Vidék B csapat 3. hely: (Szíj Emese, Benkő Boglárka, Szilasi Tímea, Margiotta Karolt). Egyéniben: Mayer Eszter összetett 2., Szilasi: összetett 6., Fehér összetett 6.

A dunaújvárosiak edzői voltak: Badics Réka, Szőke Nóra, Turcsik István, Török Dániel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában