hazai pályán

2018.04.06. 11:59

Nagy futsal csatára számíthatunk

A Férfi Futsal NB I. "A" csoport 3. fordulójában játsszák a Dunaferr DUE Renalpin FC- FTC Futsal-Fisher Klíma mérkőzést a Dunaújváros Sportcsarnokban, hétfőn 19:00 órától.

Balogh Tamás

Mivel minden csapatjátékot űző esküszik rá, hogy a rájátszás a bajnokságok sava-borsa és arra is, hogy az egy új fejezet, mi is csak ezekkel a teljesítményekkel foglalkozunk. A Fradi már a harmadik fordulóját kezdi meg ezen a találkozón.

Ferencváros

A Ferencváros rajtjára Debrecenben került sor. Már az első félidőt is nagyon komolyan vették az egyetemisták, és a szünetig már 3-1-re húztak el. A második részben szokásukhoz híven nagy hajrát nyitottak a zöld-fehérek, ráadásul az esélyeiket javította a hazaiakat sújtó kiállítás, de a nagy küzdelemben mégis (4-2)-es hazai győzelem született. A Fradi góljait Vattamányi Dávid, Andorka Kristóf szerezte.

Németh Péter

A második fordulóban hazai pályán fogadták az ebben a szezonban megújult és kirobbanó formát hozó MVSC Berettyóújfalu csapatát. A Fradinak ez már egy igazán rangot adó találkozónak ígérkezett. Ennek megfelelően nagy elszántsággal kezdtek, de ez az első húsz percben a játékuk görcsös akarásba fulladt. A félidőt (0-3)-al zárták. A folytatásban már magukra találtak a házigazdák, visszajöttek a meccsbe, az 5:4-es játékuk is jól alakult, de a nyírségiek végül bebiztosították a győzelmüket: (4-5).

A Fradi aznapi góljait Jenei Krisztián Balázs, Karacs Dániel, Horváth Dániel, a válogatottban is eredményes Horváth Benedek, és Keresztury Márton lőtték.

Úgy tűnik, hogy a hétfői ellenfelünk megerősödött és összeérett csapatának változatlanul fontos fegyvere maradt a híres „fradi szív”, amivel veszedelmes hajrákat tudnak nyitni a második félidőre. Mivel az előző két mérkőzésen vereségeket szenvedtek, nem vitás, hogy nagy harci tűzzel érkeznek.

DUNAFERR DUE RENALPIN FC

Mivel a Férfi Futsal NB I. rájátszásában két öt csapatból álló csoportban zajlanak a mérkőzések, ezért a küzdelmek közben egy-egy alakulat szabadnaposként figyelheti a többiek mérkőzéseit. A DUNAFERR DUE RENALPIN FC csapata így kezdte ezt a sorozatot.

A nyitó csatában, mert az volt a javából, a második fordulóban, jó két hét után ismét a NYÍRGYULAJ KSE vendégségét élvezhették. A hazaiak komoly erősítéssel és nagy munkával készültek a rájátszásra. Az elvégzett munkájuk beérni látszik, és ezzel helyenként nagy küzdelemre késztették a mieinket. Ez bizony az eredményen is tükröződik. A félidőben (1-2)-es vezetésre álltak a mieibk, ami nagy csaták után alakult a megérdemelt (2-3)-as újvárosi győzelemmé.

Reveland Zoltán

A Fradi meccs előtt

Takó Csaba vezetőedző a felkészülésükről ezt is nyilatkozta:

- Ezúttal Pál Patrik és Fridrich Dávid a válogatott kerettel készülhetett, ami a játékosoknak és a klubnak egyaránt nagy megtiszteltetés volt! Mellettük a sérüléséből felépülő Horváth Norbert sem tarthatott velünk. Ettől függetlenül az nem lehet kérdés, hogy a miénk egy jobb csapat, és a mérkőzéstől mindenki a győzelmet várja el, ahogy én is. Nyilván szép és eredményes játékot szeretnénk bemutatni hétfő este is. A rájátszásban már az eredmény a legfontosabb tényező.

Reveland Zoltán a csapatkapitány is komolyan készül a hétfői csatára:

-Biztos nem lesz egy egyszerű mérkőzés, de nehézzé, csak mi tudjuk magunknak tenni. A Nyírgyulaj elleni meccshez hasonlóan ezt is nagyon koncentráltan és fegyelmezetten kell megvívnunk, és akkor elérjük a célunkat, egy magabiztos győzelmet. A három pont a lényeg.

Németh Pétert a csapat klasszis játékosát is megkérdeztük a Fradi elleni várható nagy csatáról:

- Mindig szikrázó csatát vívunk ellenük, valószínűleg így lesz ez most is, Ezért nem lesz ez egy egyszerű feladat. Nyilván keményen készültünk ellenük a héten, és azon leszünk, hogy a három pontot begyűjtsük.

Takó Csaba

A mérkőzés szünetében

A nagy újvárosi csaták után ünnepélyes ceremóniával adják át a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szervezésében lebonyolított az Amatőr Futsal Bajnokság díjait.

Egy csoportos kedvezmény

Az eseményre az egyik névadó támogatónk, a DUNAFERR dolgozói a munkahelyi belépőkártyájukkal ingyenesen léphetnek be. A mérkőzésről az érdeklődők a FB oldalunkon élő, írásos tudósítást olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában