A közönség hálásan és lelkesen buzdította nemzeti együttesünket a nagy diadalig

A Top Divízióból tavaly kiesett olaszok az első fordulóban 3-1-re verték meg a lengyel csapatot. A mieink viszont 3-0-ra kikaptak Kazahsztántól. A tegnapi fordulóban Lengyelország 4-2-re megverte Szlovéniát. A tornagyőzelem egyik esélyesének tartott alakulat így két mérkőzés után pont nélküli. Ez nem volt rossz hír a mieink számára az olasz ­meccs előtt. Egy volt fontos: a Top Divízióból tavaly kiesett ellenfelüket meg kellett verni.

Az első harmad után erre kevés lehetőséget lehetett látni, mert az olaszok nagyon okosan jégkorongoztak, kőkeményen leütközték a magyar játékosokat, és nem engedélyezték számukra még azt sem, hogy támadást építsenek fel. Ez azért volt egy kicsit érthetetlen, mivel a sokkal jobb képességű kazah csapat ellen egy nappal ezelőtt a magyar válogatott remekül támadott. Itt az első játékrész után azt lehetett látni, hogy az olaszok nagyon felkészültek a mieink játékából, a jónak tartott csatáraink csak vergődtek, mint a partra vetett hal. Eközben az olaszok azért szereztek egy gólt, így az első húsz perc után 1-0-ra ők vezettek, ami azt is jelenti, hogy a világbajnokságon négy harmadon keresztül nem szerzett gólt a magyar csapat.

De a góltalanságunk sokáig nem tartott, mert a második harmad második percében Sarauer révén megszületett a világbajnokság első magyar gólja. A csarnok szétrobbant és innen már csak abban kellett bíznunk, hogy a magyar válogatott itt nem áll meg a gólszerzéssel.

A magyar találat után nemzeti csapatunk emberhátrányba került, és érdekes módon ebben a két percben stabilizálódott a csapat védekezése. Viszont miután kiegyenlítődtek az erőviszonyok, feltűnő volt, hogy együttesünknek igen komoly problémái vannak a támadások vezetésével. Emlegethetnénk a tyúk és a tojás problémáját, hogy a mieink nem érzik igazán egymást, vagy az olaszok tudják azt, hogy a csatáraink mit szeretnének. A lényeg, a magyar válogatott nem volt igazán tűzveszélyes. Azután a 32. percben felgyorsultak az események, az olaszok szereztek egy mondjuk úgy, „feltételezett” gólt, ami után még kétperces kiállítás is sújtotta a riválist. A magyar csapat ebben az időszakban gólt kapott, viszont az emberhátránya után a dunaújvárosi Vas János egyenlített.

A harmadik játékrész 2-2-es állásnál kezdődött, de ez az állapot nem sokáig tartott, mert a magyar csapat elkezdett „harapni”. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen Sebők már a második percben megszerezte a vezetést, ami azt is jelentette, hogy öt harmadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy nemzeti csapatunk előnybe kerüljön a világbajonkságon.

Kiegyenlítetté vált a játék

Lehet, hogy ekkor minden magyar játékos szívéről le­gördült egy kő, mert csapatunk varázsütésre önbizalommal teli, időnként látványos jégkorongot mutatott, és megfordult a kocka, így a harmadik harmad elején megszerezte a vezető gólt.

A hajrára azonban az olaszok összekapták magukat, és kiegyenlítetté vált a játék.

A magyar csapat tartotta előnyét, 49 másodperc volt hátra a mérkőzésből, amikor az olaszok időt kértek és a kapusukat is lehozták az egyenlítés érdekében, közben a sportaréna zengett a Hajrá magyaroktól. Nehéz másodperceket kellett átélni, de nemzeti együttesünk előnyét megtartotta, ami azt jelenti, hogy versenyben maradt a feljutást jelentő első két helyért.

Jegyzőkönyv

Olaszország – Magyarország 2-3 (1-0, 1-2, 0-1)

Papp László Sportaréna, 7200 néző.

Olaszország: Bernard – Zanatta (1), Larkin 1, Gander, Insam, Kostner D. – Trivellato, McMonagle, Scandella, Hochkofler, Andergassen – Hofer, Hefler, Deluca (1), Felicetti, Lambacher – Pavlu, Sullivan, Traversa 1, Kostner S. (2), Goi. Szövetségi kapitány: Clayton Beddoes.

Magyarország: Vay – Pozsgai, Stipsicz, Sebők 1 (1), Bodó, Hári – Wehrs (1), Varga, Galló (2), Sarauer 1, Sofron (1) – Gőz, Garát, Nagy G., Vas J. 1, Magosi – Szirányi, Benk, Nagy K., Kóger, Erdély. Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen.