pingpong

2018.02.15. 11:49

Hosszú szünet után rajtolt el a DASE

Közel egy hónapos szünet után a második fordulóval folytatódott az asztalitenisz-csapatbajnokság tavaszi sorozata. A DASE mindkét csapata itthon játszott.

Jankó Árpád

Az NB II-es első csapat a Kanizsa Sör gárdáját fogadta hazai teremben. A vendégek jelenleg kieső helyen várják a jobb folytatást. A dr. Hanák Tamás vezette csapat magabiztosan kezdett. Megnyerték a párosok csatáját, majd sorozatban nyerték meg a mérkőzéseket. Csak két meccset engedélyeztek az ellenfélnek.

Furka A. négyet nyert
Fotó: Zsedrovits Enikő

Mondhatjuk: kiütéses győzelmet aratott a DASE. Ez már azért is örvendetes, mert a dunaújvárosiaknál változatlan a cél. Dobogós helyen szeretne a csapat végezni a szezon végén. A jelenlegi kiváló játékot kell majd állandósítani. A mostani fölényes győzelem mutatja, hogy a felkészülés is sikerült. A második csapat a Kodolányi Főiskola gárdáját látta vendégül. Furka Attila és társai sajnos tartalékosan tudtak kiállni. A párosok döntetlenül végeztek, s ezután a hazaiak még 5–3-ra vezettek. De a befejezésa vendégeknek sikerült jobban, így 10–8-as fehérvári győzelem született. A vereség ellenére Furka Attila teljesítménye dicséretes, mert minden mérkőzését megnyerte.

DASE I–Kanizsa Sör 16–2 Győzött: dr. Hanák T. 4, Nemes Sz. 4, Mizsei T. 3, Mizsei M. 3, a dr. Hanák-Nemes és a Mizsei testvérek 1-1.

DASE II–Kodolányi Főiskola 8–10 Győzött: Furka A. 4, Bodó L. 1, Nagy F. 1, Fógel Sz. 1, a Bodó–Fógel pár 1.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában