Női kézilabda

2018.01.05. 21:08

A Kisvárda együttesével csap össze a Kohász

A szombati ellenfele a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapatának az a kisvárdai együttes, amely kilenc idegenlégióst igazolt. Valamennyien rutinos, jó képességű, válogatottságot is megjárt kézilabdázók.

Jankó Árpád

Szalai Babett csapatkapitány egyelőre az egyetlen irányító a csapatban

Fotó: Ady Géza

Most folytathatnám az elmélkedést, hogy ez a helyzeti előny néhány csapatnál mennyire káros a magyar női kézilabdának, főképp a lehetőséget váró fiatal utánpótlás számára. De az egy hosszú elemzést is megérdemelne. A légiósokat nagy számban alkalmazó csapatok vezetői ezek szerint valamilyen áldásban (nem légiben) részesülnek, azaz a pénz, az a legkisebb gond. A Dunaújvárosi Kohásznál pedig az is probléma, hogy a térdműtéten átesett irányítót, Bouti Fruzsinát ki tudja majd pótolni, mert másik irányító nincs. (A szögről senkit sem lehet leakasztani.) Az egyetlen ezen a poszton játszó kézilabdázó, a csapatkapitány Szalai Babett nem ismer megalkuvást.

- Hazai pályán nem kérdés, hogy nyernünk kell, ami persze nem lesz könnyű. Erős csapat a Kisvárda, sok nagyszerű képességű külföldi játékossal, de remek magyar kézilabdázókkal is (mint Triscsuk, Orbán, Szabó) játszanak. A taktikánk figyelembe veszi az ő stílusukat, erre felkészültünk, elemeztük a játékukat. De elsősorban magunkkal kell foglalkozni. Fontos, hogy mindig legyen két-három ember, aki átviszi az egész csapatot a holtponton. De a legfontosabb a csapatunk tartása. A pozitív dolgokat kell kiemelni a teljesítményünkben, s kifogástalan hozzáállással kell fogadni a pályán az ellenfelet. Tudunk mi nagyon jól is játszani. Főleg hazai csarnokban vagyunk képesek erre. Egy cél lebeg a szemünk előtt: megszerezni szombaton a győzelemért járó két pontot. Itthon vagyunk, és nagy erőt, lendületet adhat majd a hazai közönség fergeteges buzdítása szombaton 18 órától – nyilatkozta Szalai Babett.

Szalai Babett csapatkapitány egyelőre az egyetlen irányító a csapatban
Fotós: Ady Géza

Mi pedig a szombati vendégcsapatnak csak azt kívánjuk, hogy maradjon a meccs után is kedvenc italuk a Várda keserű.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában