Mindenki maradt a keretben

2017.12.18. 20:39

Hat dunaújvárosi vízilabdázó játszhat a spanyolok ellen

A magyar női vízilabda-válogatott kedd este a világbajnoki ezüstérmes spanyolokkal játszik világliga-csoportmérkőzést 19 órától Budapesten. A találkozón hat, dunaújvárosi játékos kaphat szerepet.

Gallai Péter

Vályi Vanda is bizonyíthat a kapitánynak Fotó: Ady Géza

Bíró Attila szövetségi kapitány tizenkilences keretet hirdetett a felkészülésre, majd azt szűkítette tizenháromra. Örömteli hír, hogy a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics mindegyik behívott játékosa szerepet kaphat a találkozón, így Kiss Alexandra kapus mellett Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda, Gurisatti Gréta, Garda Krisztina és Horváth Brigitta.

Kiss újonc a felnőtt nemzeti együttesben, aki kemény időszakon ment keresztül a csapattal, hiszen az elmúlt két hétben összesen hét meccsen vannak túl.

Vályi Vanda is bizonyíthat a kapitánynak
Fotó: Ady Géza

- Voltunk boldogok, voltunk szomorúak, de mégis szép emlék az összes találkozó. Az idei utolsót a Fradi ellen győzelemmel zártuk a múlt héten. Másnap pedig elkezdődött a felnőttválogatott felkészülése a spanyolok ellen. Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy behívtak engem is a keretbe. Remélem, sikerül bizonyítanom – fogalmazott.

Az Európa-bajnoki címvédő magyar válogatott az első fordulóban 7-6-ra kapott ki Hollandiában, az alaposan megfiatalított kerettel elégedett volt a kapitány, most azonban Keszthelyi és Gangl személyében a két legrutinosabb játékosát is csatasorba állítja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában