Dunaharasztiban játszik a DAC

2017.11.02. 20:32

A Duna-Pent most harmadik 

Az elmúlt hét végén nem változott sokat az alacsonyabb osztályban szereplő kézilabdacsapatok helyzete. De az mindenképpen kiemelendő, hogy az NB II Dél-nyugat csoportban a Duna-Pent csapata a harmadik helyre tornázta fel magát.

Jankó Árpád

Az NB II Dél-nyugati csoport tabelláját a DKKA U21 csapata vezeti. Harmadik Zubai Gábor együttese, a Duna-Pent. A csapat edzője szerint a Tolna elleni győzelem (34-32) vízválasztó volt, mert a Tolna hasonló erőt képvisel, mint a Duna-Pent. - Remek volt a kapusunk Csiszár Ramóna teljesítménye, és a védekezésben is dicséretes volt a játékunk, különösen dr. Kapinya Diána és Berkes Kitti védekezett remekül. A következő mérkőzésünk a NEKA elleni idegenbeli találkozó lesz csütörtökön – nyilatkozta Zubai Gábor. A másik találkozó: Balatonboglár – DKKA U21 24-37. A női ifjúsági I. osztály Nyugat csoportjában a DKKA a harmadik helyen található. Legutóbb Érden játszott, és a hazaiak ellen 38-30-ra győzött. A női ifjúsági III. osztály Dél-nyugati csoportjában a DKKA II a második a tabellán, a Duna-Pent pedig az ötödik helyen áll. Mérkőzések: Balatonboglár – DKKA II 15-56, Duna-Pent – Tolna 28-16.A leány serdülő I. osztály, Nyugat csoportban 4. a DKKA NKFT gárdája, amely egy góllal kapott ki itthon a NEKA együttesétől: 20-21. A serdülő III. osztályban (Dél-nyugat csoport) három csapatnál is érdekeltek vagyunk. Második a tabellán a DKKA II, 3. DKKA III., 11. Duna-Pent. A mérkőzések: Balatonboglár – DKKA II 7-36, Duna-Pent – Tolna 16-17, Hévíz – DKKA III 9-23. A megyei eredmények (női): 4. Rácalmás, 8. DAC, 9. DKKA NKFT III. DAC – Martonvásár 23-30, Velence – Rácalmás 24-20, DKKA NKFT III – Mór 22-28. A férfiak NB II-es bajnokságában a DAC a harmadik helyen várja a következő bajnoki mérkőzését, amely idegenben Dunaharasztiban lesz november 5-én 11 órakor. Férfi ifjúsági III. o. bajnokságban hatodik a DAC. A fiatalok legutóbb itthon kaptak ki a Pénzügyőr együttesétől 28-23-ra. A férfiak megyei bajnokságában a Rácalmás gárdája harmadik, és idegenben nyert a Mór ellen 37-24-re.

Zubai Gábor, a Duna-Pent edzője elégedett csapatával
Fotó: AG

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában