Dunaújváros

2017.10.06. 08:30

A Rudas iskola és a sport kapcsolata

DUNAÚJVÁROS A Rudas Közgazdasági Szakgimnázium és Kollégium igazgatója, Szemenyei István és Nagyné Fauszt Csilla közismereti és nevelési igazgatóhelyettes tegnap a dunaújvárosi sportszervezetek képviselőit fogadta az intézményben.

Agárdy Csaba

A sportszervezetek képviselői (balról jobbra) Zemankó Zoltán, Bita László, Mátyás Gábor, Boldóczky Sándor, Kis-Primász Ágnes

Fotó: Ady Géza

Az összejövetel célja az volt, hogy a dunaújvárosi sportélet képviselőit az iskola tájékoztassa arról, milyen a Rudas és a sport kapcsolata.

Az iskola négy éve döntött arról, hogy létrehozza a sportágazatát, ahol a sportoló fiataloknak minden lehetőséget megadnak arra, hogy a tanulás és a sport terén is sikeresek legyenek.

Szemenyi István elmondta, sportiskolának minősítik magukat, de nem akarják egyik intézménytől sem elvenni a sportot.

- A Rudas abban különbözik a többi, sporttal is foglalkozó iskolától, hogy az érettségi után edzői képesítést szerezhetnek a fiatalok.

Határozottan felvállaltuk a sportot, a Rudas olyan környezetet teremt, ahol a sport és a tanulás jól megfér egymás mellett. Az órarendet úgy állítjuk össze, hogy kedden és csütörtökön fél tízre kell jönniük a tanulóknak, tehát reggel részt tudnak venni egy edzésen. A sportoló diák érték, toleráljuk a hiányzásokat, ha kell segítünk a korrepetálásban, a felzárkóztatásban. Van kollégiumunk, fitnesztermünk, sportcentrumunk.


A sportszervezetek képviselői (balról jobbra) Zemankó Zoltán, Bita László, Mátyás Gábor, Boldóczky Sándor, Kis-Primász Ágnes
Fotós: Ady Géza

Szemenyei István elmondta, magántanulóként vagy részleges magántanulóként is tagja lehet a fiatal az iskolának, de tudják, ez nehéz a diák számára. Az első sportágazati osztály most fut ki, most lesznek az első érettségizők.

Sokan azt gondolják, itt könnyű dolguk van a tanulóknak, mindent megkapnak, és valahogy csak leérettségiznek. Szemenyi Istvántól megtudtuk, ez nagy tévedés. Az igaz, hogy bejutni a sportágazatra, az megoldható, de el is kell végezni az iskolát, bent maradni nem egyszerű. Példaként megemlítette, hogy negyven gyereket vehetnek föl, de van olyan osztályuk, amiben már húszan sincsenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában