Vidnyánszky Attila: „Az én színházam a nézők lelkét bombázza”

A helyzete azóta nagyot változott, öt éve az első számú magyar teátrum, a Nemzeti Színház vezérigazgatója. Igaz, ez a térfoglalás is megosztotta eleinte a szűk szakmát és a Nemzeti korábbi (Jordán Tamás és Alföldi Róbert színházát kedvelő) közönségét, mára a művészi sikerek zárójelbe tették a fenntartásokat.

A Jászai-díjas, Kossuth-díjas alkotó és a színházának közössége egyik jövőépítő vállalkozása ért a minap Zalaegerszegre. A Nemzeti Színház középiskolásoknak szóló színháztörténeti, színházelméleti és gyakorlati feladatokkal tűzdelt vetélkedését ugyanis a Kölcsey gimnázium Laki János tanár vezette diákcsapata nyerte. Díjuk pedig az volt, hogy a Nemzeti Színház egy napra az iskolába települt.

– Sokféle programot állítottunk össze, amelyek nagy hányada az ifjúságnak szól, ebbe illeszkedik ez a vetélkedősorozat, amivel megpróbáljuk megszólítani a fiatalokat, a legkisebbektől az egyetemistákig. A jövő nézőit nevelgetni, magunkhoz szoktatni, dialógust folytatni velük – mondta a Nemzeti Színház igazgatója, aki nemrégiben kezdte meg második ötéves vezetői ciklusát a Rákóczi híd közelében, a Duna partján álló intézményben. – Szerencsére nagy siker övezi a vetélkedőt, majd 200 csapat vett részt benne.

Ön ezúttal a legutóbbi Bánk bán-rendezéséről mesélt. Ilyenkor szokott csak rendhagyó órát tartani? Átélve úgy érzi a hallgató, a szuggesztivitása dráma- és színházrajongóvá tehet bárkit.

– Köszönöm, sajnos nem nagyon van időm. Tanárember volnék amúgy, a felmenőim közt is sok tanár akad.

Kevés rendező tárulkozik ki e módon, sokan nem szívesen beszélnek az alkotó vívódásokról és az eredményről.

– Én tényleg rajongásig szeretem Katona József drámáját, a szövegét, nem először állítottam színpadra.

Bizonyára tudja, nehéz ezt a szöveget a mai diákoknak átadni…

– Hogyne tudnám, irodalomtanár voltam két évig. Bár szerintem harminc évvel ezelőtt még könnyebb korszak volt ebből a szempontból. Nehéz, minden évben meg kell birkóznia vele tanárnak, diáknak egyaránt. De biztos vagyok benne, állítom, hogy a mostani generáció sem rosszabb, mint az előtte járók. Tudom, hogy nagyon leterheltek, sok a tanulnivaló, a napi elfoglaltság, ennek ellenére az Egri csillagokat, ami két felvonásban majdnem három óráig tart, gyönyörűen végigülik a mobilhoz szokott 12-13 éves gyerekek. Néma csendben figyelik a színpadon zajló eseményeket és a végén rockkoncert van. A mi dolgunk az, megszólítsuk, rabul ejtsük őket. Nem lehetetlen, nem elvetemült dolog…

A beregszászi évek alatt, az iszonyúan nehéz körülmények közt végzett művészi és nemzeti missziós munka közben gondolta valaha is, hogy egyszer a magyar nyelvű színjátszás első számú színházának a vezetője lesz?

– Nem, dehogy, soha.

Milyen érzés?

– Egy idő után kikristályosodott, hogy mi felé vezet az út, de én már a beregszászi korszakom alatt is nemzeti színházat csináltam, és ez nem szerénytelenség, hanem inkább a művészi hitvallás. Az én vezetésem alatt lett Beregszász színháza Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházzá. Debrecenben a Csokonai Színház az általunk (Magyar Teátrumi Társaság – a szerk.) összerakott előadóművészeti törvény alapján lett nemzeti státuszú színház. És ezek után jött a budapesti.

Ezt kegyelmi állapotnak is megélheti akár…

– Abszolút. Úgy érzem, vezetve vagyok, és ebben ráadásul hiszek is. Csak az a feladat, hogy ennek megfeleljek, méltó legyek rá.

Emlékezetes a 2013-as vezetői indulása körüli vegyes fogadtatás. Előfordulhat, hogy az általános elismerést kivívó Bánk bán előadásával összehozta a különböző művészi vagy közéleti szekértáborokba tömörült szakmát és a közönséget?

– Nézze, nagyon régóta nem olvasok kritikát, úgy látom, teljesen átpolitizált, nem akarom komolyan venni. Egyetlen dolgot veszek halálosan komolyan, az aznap esti nézőteret.

Pedig a Bánk bán kiállítása, hangsúlyai mintha azt az ambíciót rejtenék, hogy összeterelje a széttartó erővonalakat…

– Nem, én csinálom tisztességesen azt a történetet, megpróbálok a végtelenségig következetes lenni, de örülök, ha falak törnek át, ha dialógus kezd kialakulni tulajdonképpen mindenfelé. Ez egy bonyolult történet, túl vagyunk rajta, bár lehet, hogy még sokat kéne beszélni róla. Jelen pillanatban a Nemzeti Színház ott van az élen. Minden szerdán kapom az adatokat az előző hét forgalmáról, a március eleji hetünk 102 százalékos volt. Ennél nem kell több, ez a lényeg.

Említette itt a diákoknak, hogy a színdarabnak mindig a máról, a mának kell szólnia. Ezzel nem szoktak vitatkozni a diákokat színházba vivő tanárok?

– A darab szellemiségét, a szöveg üzenetét nem szabad megváltoztatni. Az nem megy, hogy a szerző állít valamit, mi pedig a rendezéssel kifordítjuk, zárójelbe tesszük, relativizáljuk azt. A formanyelvben van szabadságunk, én ebben hiszek. A lényeg az, hogy eljuttassuk az anyagot a néző szívéig. Nem az agyáig, hanem a szívéig, ebben is tudatos vagyok. Az én színházam a néző lelkét bombázza, viszont kínosan ragaszkodom a szerzői szándékhoz.