a Nemzet Művésze, a tata

2018.05.21. 08:00

Novák Ferenc: Nyitott bicskával nem lehet táncolni, sem megölelni egymást

Novák Ferenc, a Tata, a hazai néptáncmozgalom ikonja. Közel a kilencvenhez is kortalanul aktív, keményen megmondó táncpedagógus. És igazi nagy mesélő, akár a színházi közönségével, akár az egyszerű, puritán öltözőben kíváncsiskodóval hozza is össze a jó sorsa.

Balogh Tamás

A legutóbbi dunaföldvári előadásán találkoztunk a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus, rendező, etnográfus, érdemes művésszel. Az amszterdami Nemzetközi Táncszínház koreográfus-rendezőjeként, majd 1983-tól a Honvéd Együttes művészeti igazgatójaként is tisztelhettük őt. A Tata egy különleges ember, ahogy művészként is az. Őt tekinthetjük a magyar néptánciskola és a folklór ama jeles alakjának, aki ennek a különleges színházi megjelenítésnek egyik megteremtője.

Az előadáson a különböző tájegységek táncait nagyszerű táncosok mutatták be. Ők vizsgáztak a mai estén?

– Ők egy nagyszerű társaság, szó sem volt „vizsgáról”. Egy nagyszerű, kiválóan képzett főiskolás társaság, azért vicceskedtem velük, amikor minden kérdésre tőlük vártam a választ. Néptánc-pedagógus szakra járnak, mivel Magyarországon az alapiskolákban is csak diplomával szabad tanítani. Ez egész Európában egyedülálló dolog. Az alap a három év, ami után próbavezetői diplomát kapnak. Ezzel alsósokat taníthatnak, de még két évet kell sikeresen teljesíteniük, hogy néptánc-pedagógusi diplomát

Tata különleges ember, ahogy művészként is az. Őt tekinthetjük a magyar néptánciskola és a folklór ikonikus alakjának Fotó: BAT

A ma világában lehet új táncok után kutatni?

– Magyarország területén már nincs értelme ez után kutatni. Talán Erdélyben egy-két eldugott helyen vannak még olyan ötven-hatvan évesek, akiket még fel lehet venni filmre, de gyakorlatilag ez a kultúra már nem él. Azért, mert elment mellette a világ. Nehogy siránkozzunk ezen! Miért kellene egy széki lánynak húsz szoknyába öltözni, hogy úgy menjen kapálni?! Farmert fog magára húzni. Ne hülyéskedjünk! Aki ennek ellenáll és megpróbál valahogy egy archaikus világot rögzíteni, az tévúton jár. A kutakodni vágyókra kettőszáznegyvenezer méter archív filmfelvétel vár. Egész Európában összesen nincs ennyi néptánc film, mint amennyi nekünk áll a rendelkezésünkre. Minden generáció, aki ezt az idők során majd megnézi, döntse el magában, hogy a látottakat hogyan értelmezi! Természetes, hogy mindegyik másként fogja értelmezni, de a lényege megmásíthatatlan és megmarad.

Kik járták a megörökített táncokat?

– Idősebb emberek. Lehet, hogy az a bácsi, akit a filmen látunk, egy kicsit gacsos lábú volt, de gyönyörűen táncolt. Neki úgy kellett bemutatnia, ahogy egy kisportolt testhez illik. Mert adjuk meg neki, hogy ez egy kicsit sport is, nem is akármilyen. Egy néptáncos produkcióban óriási energiák szabadulnak föl. Fantasztikusak a magyar együttesek! A táncok eredetije nem volt ennyire dinamikus, de ilyenné alakultak. Vannak koreográfusok, akik ezt félreértelmezik, és túlzásba viszik. Azt hiszik, hogy ezt nagyobb sebességgel és agresszivitással kell táncolni. Erre csak a személyes véleményemet mondom, mert nem akarom, hogy dogmatikusnak tűnjön, de sokszor, főleg az erdélyi legényes táncoknál, elvész a figura szépsége a gyorsaság miatt.

Nyitott bicskával nem lehet táncolni...

– Egy erdélyi faluban, például a Mezőségben, ahol vegyes lakosság élt, a román és a magyar táncházakba átjártak egymáshoz a fiúk. (Patriarchizmus volt, ezért csak ők jártak át.) Tökéletesen tudtak egymással táncolni. A románok ugyanakkor tanulták meg ezeket a táncokat, amikor a magyarok. Az egy tudománytalan dolog, hogy csak a magyaroktól vehették át az új táncokat. Amikor jöttek a táncmesterek, hogy új táncokat tanítsanak, azokat együtt tanulták meg. Egyszer Bonchidán, a hatvanas évek elején láttam, hogy az volt a divat a Mezőségen, hogy amikor bevonultak katonának, akkor volt egy búcsú báljuk, ahová a legények már vitték magukkal a ládájukat. A román és a magyar fiúk is. Amikor hajnalban véget ért a bál, együtt mentek ki, egyenesen a vasútállomásra. A síró lányokkal és a zenekarokkal. A peronra kiérkezve, teljesen összekapaszkodva és vegyesen táncoltak. Ezt a saját szememmel láttam. Tehát ha tudtak egymással táncolni, mert ismerték egymás táncait, ez „nyitott bicskával” nem mehetett.

Táncírás?

– A táncjelírással ma már szinte egyedül állunk a világon. (Valamiben nekünk is egyedülállónak kell lennünk.) Minden mozdulatot teljesen le lehet írni, még az ujjak rendjét is. Ennek a kitalálásában is van egy magyar ember: Lábán Rudolf, aki egy kiemelkedő jelentőségű koreográfus és táncművész volt. A technikájának három központja van: Budapest, London és New York. Ezeken a helyeken jönnek össze a tánc jelentős szakemberei, hogy finomítsák ennek a technikának a módszereit.

Mit mond a világ a mi táncunkra?

– Tetszik nekik és nagyon szeretik mindenütt. Főleg az erdélyi táncokat. Virtuózabbak, látványosabbak, mint az ország belső vidékeiről származók. Gyönyörűek a mi verbunkjaink, de az ottani legényesek, amik a forgós táncok idejében keletkeztek, fantasztikusan látványosak. Ezek a török hódoltság miatt nem terjedtek el ezen a vidéken, ott őrizték meg ezeket.

Emelt fejű, vidám dolog a néptáncunk?

– Magától értetődik, hogy búval bélelten nem lehet ezt csinálni. Hangsúlyosan, lendületesen kell. Már a verbunkról is maradtak fönn írások, hogy a tisztek hogyan regulázták a katonáikat. Azt akarták, hogy húzzák ki magukat és szépen, látványosan táncoljanak a verbuválásokon.

Mi a dolga annak, aki ma a néptáncra adja a fejét?

– Először is tanuljon. A főiskolán minden alapot megtanulhat. Még a filmolvasást is. A táncírást is illene, de azzal már gyengén állnak. Nem mindenki tanulja meg, de én ismerek olyat, aki felteszi a kottatartóra a táncírást és blattolja. Nem kell belerakni, vagy képzelni semmiféle misztikumot. Táncolni kell és kész! A kis falvak együtteseinek is megvan a maguk dolga, vigyék tovább ezt a lángot, de nem kell itt nagyon magasztos dolgokra gondolni. Egyszerűen szeretjük ezt, és rengeteg gyerek táncol. És nagyon jó, hogy ezt csinálják, még akkor is, ha később nem lesz belőlük táncos. Az sem kell, hogy még több táncoljon. Bőven elegen vannak ahhoz, hogy ez a kultúra fentmaradjon, tehát, hogy az anyanyelve mellett a népdalt és a táncot is tudja. Nagyon szomorú vagyok, hogy a két unokámat nem izgatja a tánc, de semmi baj sincs ezzel, hiszen attól ők még nagyon klassz gyerekek. Ezt senkire sem szabad ráerőszakolni.

Miért Tata?

– Ötven éve a Tata vagyok. Annak idején a kislányom mindenüvé, stúdiókba, próbákra egyaránt velem járt. Amikor odaértünk, eltűnt, de amikor elfáradt, visszajött hozzám, és tíz percre felült az ölembe, és mindig azt mondta, hogy Tata. Azt hiszem, hogy a Sinkovits kezdte ugyanezt mondani, amikor a „Dorottyát” csináltunk, aztán a táncosok is átvették tőle, és egyszer csak azt vettem észre, hogy én vagyok a Tata. Soha nem zavart, hogy mindenki annak szólít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában