Fonóban: Egyesek szerint minden, amit kézzel készítünk terápiás jellegű

Hajdan a téli időszakban a közösségi élet legfontosabb helyszíne a fonó volt. Mifelénk szüleim guzsalyasnak emlegették. Még emlékszem, ahogy – már nem annyira hagyományosan – de összejöttek nálunk is az asszonyok, s hajtották a rokkát, fontak, vagy később más kézimunkával foglalkoztak. Idővel ritkultak az ilyen alkalmak.

L. Mészáros Irma

dddd

Aztán betelepedett a házakba az egyszemű lény, a fekete-fehér tévékészülék, s egyre ritkultak az ilyen alkalmak. A rokka a sarokba került – dísznek. Aztán a padlásra.

Eredetileg a fonó volt a fiatalok társas életének egyik legfontosabb színtere, az udvarlás, a párválasztás fő helyszíne. Életkoronként máshol gyűltek össze főleg a lányok, asszonyok, de a legényjáró napokon legények és férfiak is megjelentek a fonókban. Hiszen ez az összejövetel az őszi behordástól a farsang végéig tartott, s kapcsolódott az ünnepi hagyományokhoz is. A fonóban helye volt a mesemondásnak, az éneklésnek, a játékoknak, sőt időnként a táncnak is.

A mai generáció már nem volt részese ezeknek a hagyományoknak.

Dunaföldváron Fafkáné Simon Ildikó, a művelődési központ munkatársa úgy gondolta, a tavasszal átadott tájház alkalmas arra, hogy kicsit megidézzék ezt a hagyományt. Az első Fonó másként elnevezésű programot a múlt pénteken este tartották. A kisszámú érdeklődőt a 19. századi parasztház tisztaszobájában kicsit füstös meleg, kemencében sült tök és alma illata, látványa és sok-sok dió fogadta. Halkan népzene szólt, ének hallatszott. Szabó Szabolcsné Betti irányításával a diókból kis figurákat és adventi ajtódíszt készítettek a résztvevők, s közben beszélgettek. Mintha megállt volna az idő. Közben meglepetésvendégként Simon István nyugalmazott református lelkész érkezett, s amíg az asszonyok tevékenykedtek, ő egy szép írását olvasta fel.

Balról a program szervezője, Fafkáné Simon Ildikó, mellette a kézműves-foglalkozást vezető Szabó Szabolcsné Betti Fotó: LMI

Észre sem vették, hogy elrepült az idő. Valahogy a környezet, az aprólékos figyelmet igénylő munka, a hangulat elragadta őket. De az is lehet, amit egyesek állítanak, hogy minden, amit kézzel csinálunk, terápiás jellegű. Tehát jó ötlet a Fonó másként, s ahogy a szervező mondja, nem adja föl: egy évtizeddel ezelőtt az első Márton-napi rendezvényre is alig jött pár ember, az idén pedig megtelt a Rókus pincék utcája. S az is fölmerült, hogy majd a férfiaknak is helyet adnak a másik szobában, ahol poharazgatni, kártyázni, beszélgetni is lehet.