Előszállás

2025.04.11. 20:00

Ennek itt húsvét előtt már hagyománya van

Az előszállásiak évek óta úgy tartják, hogy nagyon jó dolog a faluban sétálóknak, vagy akár az átutazó figyelmes autósok arcára egy kis ünnepre hangoló mosolyt csalni, ezért öltöztették a falu központjában található kis parkot húsvét díszeibe. Kivirágzott a Tojásfa, a cserepekbe élő virágok kerültek és az esedékes ajándékok ígéretével a nyuszik is megtalálták a helyüket.

Ennek itt húsvét előtt már hagyománya van

A díszítő csaopat

Fotó: Balogh Tamás - duol.hu

A húsvétra is mindenki igyekezik a lehetőségeihez képes alaposan felkészülni. Kanik Péter a település polgármestere ezúttal, mint az Előszállási Ifjúsági Ifjúsági Egyesület elnöke a megjelent tagokkal együtt jókedvű munkába kezdtek a napokban.

húsvét
Már Kanik Péter is a húsvétra készül Fotó: Balogh Tamás - duol.hu

– Évek óta tavaszi díszbe öltöztetjük ezt tojásfát és az őt körülvevő kis ligetet. Ma egy kisebb létszámmal tízen jöttünk össze, de a feladatot így is megtudtuk oldani. Nagyon jó hangulatú délelőttöt töltöttünk el, mintegy ráhangolódva a Húsvétra. Azt szeretnénk, hogy ezeket a kedves dolgokat látva az erre járók is részesüljenek az örömünkből, amivel készítettük! Az elgondoláshoz támogatást kaptunk a helyi Volcsányi kertészettől, hiszen tőlük kaptuk a virágpalántákat, amiket már ki is ültettünk.

A nyulak is megjöttek
Fotó: Balogh Tamás - duol.hu

A húsvét egyik hagyománya, a locsolás

– Mint általában minden hagyományt, azt is megtartjuk. Összejön a baráti társaságunk és elindulunk. Azon kimondottan magánemberként veszek részt. Bízunk benne, hogy sikerrel járunk, a meglocsolt hölgyek még szebbek és egészségesebbek lesznek tőle. A nagy mágiáról nem mesélek, mert az hétpecsétes titok, de azt elárulom, hogy mi csak tiszta vizet használunk hozzá. Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!

Csodaszép dolgot alkottak

Vajon élvezetes volt ez a tevékenység? Az egyesület szorgalmas alapemberei így vélekedtek.

– Abszolút annak mondhatjuk, mert egy jó kis csapat jött össze, hogy elvégezzük ezt a munkát. Nekünk való volt és jó hangulatban tettük a dolgunkat. Mindenki megtalálta a magának való feladatot, senkit sem kellett bíztatni, Ahogy látod az asztalunk sem maradt üres, mert volt aki sütivel, más üdítőitallal támogatott bennünket. Mivel sok ember jó szándékából született újjá ez a kis liget, azt szeretnénk kérni, hogy mindenki vigyázzon rá! Kérte búcsúzóul Dunavári Lora.

Jutott tennivaló bőven
Fotó: Balogh Tamás - duol.hu

– Ugye milyen szép lett? Ezt a szinte tavaszköszöntő munkát különösen kedvelem, de a többi közös tevékenységeken is szívesen részt veszek. Önállóan dönthetünk a részletekben és szívesen veszem, ha a tervezésből is részt kapok. Szeretem a precízen, pontosan elvégzett munkát. Ha valami elsőre nem is sikerül tökéletesre, megbeszéljük és azonnal kijavítjuk. Mi most is arra törekedtünk. Senkinek sem „dirigáltunk” láttuk, hogy mit kell csinálni és kivettük belőle a magunk részét. Minden résztvevőnek köszönjük a részvételt, tette hozzá Németh Gréta!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában