2025.03.15. 11:30
Így emlékeztek az 1848-as márciusi hősökre (képgalériával, videóval)
Az idén különleges előadással készültek a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai.
Március 14-én, pénteken délelőtt az iskola tornatermében ünneplőbe öltözött diákok, nevelők fogadták a rendezvényre érkezőket. Elsőként Jaksics Erzsébet igazgató köszöntötte a megjelenteket.

Fotó: Horváth László - duol.hu
„A nemzeti ünnep olyan kitüntetett napot jelöl, amelyen egy ország egy nép összetartozását ünnepli egy fontos történelmi esemény kapcsán. Magyarország alaptörvénye nemzeti ünnepként határozza meg március 15-ét, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc első napját, mely Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye. Napjainkban nemzeti öntudatunk egyik alapkövévé vált, mivel egyszerre törekedett az egyéni szabadságjogok kivívására és a nemzeti önrendelkezés megteremtésére. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával, áldozat vállalásával nemzeti hőstörténetünk részévé vált. A 7. évfolyam ünnepi megemlékezésének fegyelmezett megtekintésével, majd az ezt követő gyertyagyújtással és koszorúzással fejezheti ki a tanuló ifjúság a korábban élt hősök iránti tiszteletét.”

Fotó: Horváth László - duol.hu
A köszöntő után a hetedik osztályosok műsorát láthattuk Tombor István és Zsömbör Attila osztályfőnökök felkészítésével. A rendhagyó produkció igazán mai performanszra sikerült. A korabeli eseményeket saját híradásba csomagolva jelenítették meg egy kivetítőn.
Így ünnepeltek Mezőfalván
Fotók: Horváth László - duol.huMellette a Pilvax kávéházi feeling és történetek is megelevenedtek egy-egy epizód erejéig. Az előadásra a Petőfi Nemzeti dal című versének közös elszavalása tette fel a koronát. Az ünnepség legvégén az aulában a diákok gyertyát gyújtottak és virágot helyeztek a Petőfi falnál.
Az idén is méltó megemlékezést láthattunk az 1848-as szabadságharcra és hőseire.