Évfordulós ünnep

2024.09.07. 10:00

Közös térben ünnepel az MMK és a könyvtár

Szeptember elején szokásosan kivonul a József Attila Könyvtár a Városháza térre a KönyvTér elnevezésű nagyrendezvénnyel. Idén azonban másként lesz, ugyanis ebben az évben ünnepli fennállásának 50 évfordulóját társinztézményükkel a Munkásművelődési Központtal közösen.

Balla Tibor

Forrás: Az esemény Facebook oldala

Fotó: Evi Fabian

Így aztán idén módosul az elnevezés a „Közös Tér” alapján KÖZ-TÉR-re és mindkét intézmény marad a saját falai között a közös ünnepi rendezvényre.1974. november 4-én adták át a Munkásművelődési Központ és Könyvtár intézményét az Apáczai Csere János utcában és ebből az alkalomból közös térben, közös ünnepi rendezvényre várják az érdeklődőket szeptember 7-én, szombaton az MMK udvarán.
 

Farkas Erik és Kiss Péter
Fotó: Szili Tamas / Forrás: Farkas Erik Facebook

A várható programok a következők: Délután kettőkor köszöntik a meghívott munkatársakat az MMK-ban, ahol Pintér Tamás polgármester köszöntőt mond. Ezt követően elindulnak a "nagyszínpad" programjai, sok-sok dunaújvárosi fellépővel, dunaújvárosi kötődésű művésszel. 14:30-kor kezdődik  "Mi muzsikus lelkek" címmel Farkas Erik színművész és Kiss Péter harmonikaművész zenés előadása, majd 16 órától a Kámfor Zenés Bábszínház szórakoztatja a kicsiket a Kacor király és a Kalóz című népmesés marionett bábjátékkal, interaktív elemekkel, és élőzenével. A Góbé Folkside koncertje 17 órakor kezdődik, amelyben a dunaújvárosi születésű Várai Áron is énekel, furulyázik és dudán játszik. A Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes fellépése 18:30-kor kezdődik, amelyet táncház is követ. Az este zárásaként 19:30-kor a Kelemen Angelika Jazz Quartet (Kelemen Angelika – ének, Dorogi Ákos – zongora, Gayer Ferenc – bőgő, Jeszenszky György – dob) lép színpadra műsorával.
Kísérőrendezvényeket is tartogat a program: "Átjáró" - Pincétől a padlásig - címmel megismerhetők a könyvtár rejtett kincsei, különleges értékei. Ennek tervezett időpontja 16 óra. Mindemellett 50 év képekben címmel kiállítás, közös olvasás az Olvasás világnapja alkalmából, Aratók fotóparaván, a DTV műsorainak vetítése, kézműves foglalkozások, csillámtetoválás, népi fajátékok,
ügyességi játék a tekepályán, a Kockahegy Társasjáték Klub, a NewCityComics - dunaújvárosi fantasy képregény és könyvkiadó, Angyalkürtős kürtőskalács és élőszavas mese Marcsi nénivel várja az érdeklődőket az ünnepi rendezvényen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában