2024.06.03. 12:00
Bátran és ügyesen adták elő a diákok a színdarabot
A kellemesen viselhető hagyományok szerint az első két alkalomra (szerdára és csütörtökre) érdekes, szórakoztató programokkal várták az érdeklődőket. A harmadikon, pénteken már fajsúlyosabb eseményre, a falu születésnapi ünnepségére voltak hivatalosak a település lakói. Ezekre a helyi Kossuth Lajos Művelődési Ház színháztermében került sor.

Aztán szombaton (a monszunosra fordult időjárás miatt) a bátorságpróbák ezután kezdődtek a vele szemben található Szögletkert hatalmas fái alatt. Kezdjük az elején!
Hittünk is, meg nem is a szemünknek szerda késő délután
Mondjuk ki, egy nem hétköznapi, mesebeli szerzetet látni különleges ajándék. Kiváltképp akkor, ha ezt a nem hétköznapi lehetőséget a Gimesi Dóra meséje nyomán született, „A macskaherceg kilencedik élete” című páratlan színi előadás biztosítja. Már az alapmű ajánlása is (a hatévestől a felnőttekig terjedő korosztályokat célozza meg) komoly és barátságos kérdőjeleket ébreszthet bennünk. Ezúttal különleges segítséget kaptunk a mesebeli utazáshoz, az Előszállási Árpád Fejedelem általános iskola színjátszó csoportjáét!
Egy pillanat alatt rá tudtunk hangolódni
Talán azért is, mert egy kicsit, illetve nagyon újra akartunk már egy mesét belülről megélni, hiszen tőlünk pár méterre zajlottak a különleges események. Aztán azért is, mert a színpadra lépők olyan jókedvvel és magabiztossággal engedtek bepillantást a meséjükbe.
Így aztán nem volt kétséges, hogy Alinka, a tavasztündér, s persze a Macskatündér nagyon is valóságos személyek, csak át kell libbennünk a mese világába. Amikor ez már simán ment, nem lehetett kétséges, hogy a Városligetben az öreg platánt özvegy Závoczki Endrénének hívják, és ha ez ment, akkor az ember szeme sem rebben Agónia, a lápi boszorka megjelenésekor…
Akik a varázslatot létrehozták
És itt egy komoly névsor következik. A benne szereplők bőven megszolgálták a nyilvánosság előtti bemutatásukat. Mindenekelőtt a mese színpadra állítóját, a minden színpadi feladatot remekül megoldó Farkasné Kovács Katalin tanárnőt említjük.
Aztán jönnek azok, akik az első pillanattól elhitették velünk, hogy ez nem egy mesebelit történet, hanem valami mágikus alternatív valóság, a szereplők: Müller Boglárka, Takács Benedek, Madár Boróka, Varga Luca, Farkas Anna, Varga Noémi, Huli Rebeka, Rácz Márton István, Kiss Hanna, Bor Botond, Huli Szófia, Pénzes Gergő.
Előszállási falunapok - Gyermekszínház
Fotók: Balogh Tamás / Dunaújvárosi Hírlap