2024.06.01. 13:57
1951. június elsején új könyvtár nyílt városunkban

Forrás: jakd.hu
A Dunai Vasmű építői az elmúlt napokban avatták fel a budapesti Központi Könyvtár és a Fővárosi Könyvtár dolgozóinak segítségével a város első korszerűen berendezett
több ezer ideológiai, műszaki, szépirodalmi könyvet és mintegy száz folyóiratot tartalmazó könyvtárát – idézi a Szabad Nép korabeli forrását a József Attila Könyvtár honlapja.
Dunapentelén az egyetlen nyilvános könyvtár a Központi Technológiai Könyvtár által küldött 5000 kötetes műszaki könyvtár volt, amelyet 1951 májusában nyitottak meg a város első iskolájában.
Ezt a szakkönyvtárat bővítették tovább szépirodalmi és ismeretterjesztő könyvekkel, hogy a városlakók igényeit ki tudják elégíteni.
A helyiség 90 négyzetméteres volt, egyik felében a műszaki könyvtár, másik felében a városi könyvtár kapott helyett. A két könyvállományt a kölcsönzőpult választotta el egymástól. Néhány asztal és szék jelentette az „olvasótermet”. A József Attila Városi Könyvtár közel 3500 kötettel kezdte meg működését. A könyvtári állomány alapját az Országos Könyvtári Központtól kapott ajándékkönyvek alkották – írja a jakd.hu.