Balsai Móni brillírozott a Bartókban

2023.06.09. 11:30

Zokogva nevetünk, összeszorult gyomorral

A Mikro fesztivál félidején túl már kezd körvonalazódni a mérleg, láthatóan jól nivelláltak a szervezők, az eddigi előadások közül egyik sem csúszott be a magasra tett léc alá, sőt! A szerda esti Shirley Valentine stand-up brillírozását sokan, sokáig sem fogják elfelejteni. Sírva nevetés nagytermi teltház előtt.

Balla Tibor

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Az egyszemélyes előadások különösen nagy súlyt helyeznek az előadóra, nincs mód lazítani, a legapróbb hiba is azonnal kiderül, és nincs színpadi partner, aki kihúzná a slamasztikából az előadót, és a nézőtéren ülők figyelmét is egyedül kell fenntartani. Balsai Móninak ez bő másfél órán keresztül sikerült, ráadásul nagyteremnyi elvarázsolt közönség tapsolt és bravózott hosszú perceken keresztül, még azután is, hogy Csadi Zoltán művészeti igazgató átadta emlékül a fesztivál kisplasztikáját, Várnai Ágnes képzőművész alkotását. Úgy kellett hazaküldenie a közönséget, hogy most már hagyják abba az ünneplést.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Shirley Valentine története már nem mai keletű, 1989-ben már filmre vitték Pauline Collins főszereplésével. Willy Russell fájdalmas humorú vígjátéka a Centrál Színház előadásában új, a korszakhoz igazodó szöveget kapott Ujj Mészáros Károly rendező fordításában, így az eredeti angol humort sikerült átültetnie friss, ma beszélt formába. Olyannyira, hogy az előadás egyes pontjain megfordult a fejemben, milyen remek stand-up komikus páros lenne belőlük. Ritkán ülök be prekoncepcióval a nézőtérre, de ez esetben töredelmesen megvallom, ez történt. Gyanítottam, hogy a Liza, a rókatündérben üvöltő összhang a rendező és színész között itt sem forr majd alacsonyabb hőfokon. Nem csalódtam. Ma már viszonylag ritkán látni ilyen alapossággal kidolgozott színpadi produkciót, színpadi játékot.

Csak a humor legnagyobb mesterei képesek arra, hogy úgy csapkodjuk véresre a térdünket, hogy közben, vagy utána összeszorul a gyomrunk, annyira betalálnak a poénok, annyira személyre szólónak érezzük a mondatokat, amik az imént próbára tették a rekeszizmunkat. Aztán van az előadásnak egy második élete, amikor hazafelé elgondolkodunk rajta, mennyire fájdalmasan valós a probléma, amit feldolgozott, és talán van egy harmadik élete is, amikor már azon gondolkodunk, nem lenne-e érdemes nekünk is változtatni az életünkön, vajon jó helyre tettük-e eddig a hangsúlyokat, mit szólna kamasz, lázadó énünk ahhoz a fickóhoz, vagy nőhöz, akivé váltunk. Shirley Valentine él-e bennünk, vagy Mrs. Bradshaw-ként éljük túl a hétköznapokat?

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A történet akár átlagos is lehetne. Mrs. Bradshaw a negyvenes évei közepén jár, már felnevelte gyermekeit, csak az unalmasan ismétlődő rutinok mentén éli társas magányban az életét. Még beszélgetni sem szokott senkivel. Vagyis egyetlen hű társasága mégiscsak van, a falhoz beszél állandóan. Neki mondja el búját-bánatát, és vélhetően neki mondaná el az örömét is, ha lenne. Negyvenes liverpooli nő, háztartási robot üzemmódban, tulajdonképpen már álmok nélkül, beletörődve sorsába. Eszébe sem jut, hogy másként is lehetne. Egészen addig, amíg barátnője meg nem kéri, kísérje el Görögországba két hétre, és még a repülőjegyet is megveszi neki. Ő pedig még elmondani sem meri a dolgot férjének, akivel olyan sablonok mellett élik az életüket, mint hogy csütörtökönként fasírt van vacsorára. Mintha ez lenne a 11. parancsolat, hogy csütörtökönként adj férjednek fasírtot vacsorára. De a jegy és a lehetőség annyira felcsigázza, hogy lényegében megszökik a nyaralásra. Ott aztán egyszer csak rájön, hogy mennyire élni kívánkozik benne a mélyen elzárt, lázadó Shirley Valentine. És valóban elkezd élni. Nem is akar hazamenni többé, Shirley feltámad és eltemeti Mrs. Bradshow-t.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A ’89-es filmvígjátékban minden a valóságnak megfelelő, megismerjük a férjet, a barátnőt, a görög taverna tulajdonosát, ám a Centrál Színház előadásában csak egyetlen szereplő van,

Balsai Móni. Egy színész. Egy igazi színész. Egyáltalán nem okoz gondot számára, hogy hús-vér emberré varázsolja a szereplőket, még akkor is, amikor csak beszél róluk, vagy a nevükben. Annyira szánható, szerethető, kedves, kicsit suta figurát épít fel, akiben még a férfiak is megláthatják önmagukat, a nők meg pláne. Muszáj zsigerileg azonosulni vele! És egy kicsit felszabadulni vele együtt.

Akadtak a nézőtéren olyanok is, akik már többször is látták az előadást, és most sem utoljára váltottak jegyet rá. Teljesen érthetően.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában