Buli lesz

2023.05.12. 16:00

A Bëlga, Cooky, Nemazalány, DJ Budai, Kristoaf, Raulék is fellépnek a Parti Fesztiválon

Felgyorsultak a bejelentések a dunaföldvári Parti Fesztivál fellépőit illetően, az elmúlt napokban számos új nevet lepleztek le a szervezők.

Gallai Péter

Fotó: Balogh Tamás

Azt már korábban bejelentették az esemény hivatalos közösségi oldalán, hogy a július 28-29. között, a Duna-parti sétányon rendezett bulira érkezik Bruno x Spacc, Lil Frakk, az elmúlt napokban pedig a két színpad számos újabb sztárfellépőjét leplezték le a szervezők. Így itt lesz Raul és Rassan, akik már visszatérő vendégek lesznek, mert a tavalyi debütáló fesztiválon is nagy sikerű koncertet adtak. Továbbá Strongi, Kristoaf, a szintén visszatérő  Crazyboys, vagyis Sincrane és DJ Kriss, élő fellépéssel várja a rajongókat Nemazalány, és a techno, house műfaj legendája, DJ Budai is színpadra áll. Továbbá csapathatjuk a videómegosztón több milliós nézettséget elérő Nemzeti hip-hopra, a Zsolti a béka, vagy éppen az Egy-két-há című örökbecsűre – azaz a Bëlga együttes dalaira is. 

A legutolsó eddig a sorban pedig az ország egyik legismertebb rádiósa és lemezlovasa, a televízióban is sokat szereplő francia származású Cooky

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában