Bunraku típusú bábokkal értetik meg velünk, kik azok, akik azt okozzák, hogy soha semmire nem marad időnk

Egy nappal a bábszínházi világnap előtt kezdték el játszani a Cimbora produkció, valamint a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza együttműködésében Michael Ende MOMO című zenés bábjátékát a Böröcz György Stúdióteremben. Összesen húsz alkalommal állnak a gyermekközönség elé. 

A regényből Faragó Zsuzsa és Laboda Kornél készített élőszínházi forgatókönyvet, ezt dolgozták át bábszínházi közegre alkalmazva Balázs János Balázs látványvilágában, Laki Mónika Erika és Tarr György bunrakubáb-animálásával. 

Balázs Valler Katalin rendező elmondta, attól különleges az előadás, hogy a darab nem kifejezetten bábszínpadra való, mert nagyon hosszú és bonyolult, mindemellett komoly témát feszeget, amit a gyerekekhez mindenképpen érdemes eljuttatni, csak nem mindegy, hogyan. Ezt a nyelvet volt nehéz megtalálni a bábszínházi nyelven belül is. Végül is olyanná érett, hogy a 7–99 éves korosztály számára érthetővé vált a mondanivaló. 

A szerző meseregénye, így ez a darab is, az idő problematikája köré fonódik. Mire van, és mire nincs időnk? Ki teszi azt velünk, hogy egyszer csak nincs időnk a fontos dolgokra? Mik a fontos dolgok az életben? Ezeket a kérdéseket boncolgatják a darabban, amiben kiderül az is, ki a valódi felelős ebben. 
A rendező szerint egy igazi mesebeli főhős – aki akár képregényhős is lehetne –, egy világmegváltó főhős jelenik meg, aki egy csatornában élő, nincstelen, 8 és háromnegyed éves gyereklány, aki megmutatja, az egyetlen, ami a világban lévő rossz dolgokkal felveheti a harcot, az nem más, mint a szeretet. 

Balázs Valler Katalin azért is tartja fontosnak az előadást, mert véleménye szerint egy olyan világrend, vagy rendetlenség alakult ki körülöttünk, amelyben egy 13 éves gimna­zistának sincs ideje. De ezt érzik a kisebbek is, akik púposra tömött iskolatáskákkal vándorolnak az iskolába, onnan haza, házi feladatot írni, majd a telefont nyomkodni. A lényegi dolgokra, a kutyájukkal, cicájukkal játszani, vagy csak kimenni a szabad levegő­re már nincs idejük. Lassan már normálisan válaszolni sincs, csak rövidített szavakkal. Az előadásban is folyamatos történésekkel tartják fenn a figyelmet.