Dr. Somorácz György és Klép Sándor természeti képeiből nyílt kiállítás

2023.01.06. 20:00

Tájak őzek, lepkék, szépségek Kisapostag közeléből

Két kiváló természetfotós, dr. Somorácz György, és Klép Sándor optikáján keresztül látható még két hétig Kisapostag flórája és faunája a település önkormányzatának földszinti kultúrtermében. A lenyűgöző felvételek utána is a községben maradnak.

Balla Tibor

„Kisapostag természeti értékei régen és ma” címmel nyílt tárlat dr. Somorácz György és Klép Sándor (fotónkon) képeiből pénteken Kisapostagon a polgármesteri hivatal földszinti termében Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Mint a pénteki megnyitón kiderült Nagy Attila polgármester köszöntő beszédéből, ugyan a mindkét alkotó a Mezőföld Természetfotó Egyesület tagja, mégsem ennek okán állítanak ki, sokkal inkább a településhez való kötődésük az, ami motiválta őket. Hogy ez a dolog kölcsönös, jól mutatja, hogy a megnyitó előtt szaladni kellett pótszékekért, annyian voltak kíváncsiak az eseményre. A képekről mindenkinek a teremben – a polgármesternek is – gyermekkori emlékek jutnak eszébe, és lényegében a két fotográfus is gyermekkori emlékeit is elővette, hogy bemutassa Kisapostag természeti értékeit a múltból és a jelenből. A tárlatot szemlélve látszik csak igazán, hogy mennyire vannak ilyen értékek.

Mivel Somorácz doktor nem tudott ott lenni a megnyitón, így személyesen csak Klép Sándornak tudta Nagy Attila megköszönni azt az ötven képet, amit Kisapostagnak ajándékoztak. Az alkotó elmondta, hogy kisgyermek korától minden szabadidejét, különösen a nyarakat a településen töltötte, és a természet szépségeit kutatták jó pár baráttal, így alkotótársával is. Elárulta azt is, miért gondolták, hogy a képeket odaajándékozzák. Úgy gondolták, hogy történeti, szociográfiai kiadvány már született Kisapostagról, de a környék természeti értékeiről még nem emlékezett meg senki. Nem teljes ugyan a kép, mert sem a hely, sem az anyagi keretek nem engedték meg, de próbáltak egy beszédes áttekintést adni. Mindenesetre terveznek egy kiadványt, ami bemutatja a természeti értékeket, máár csupán anyagiak kérdése, mikor valósulhat meg. Míg dr. Somorácz György inkább a makro fotózást és a tájfotózást kedveli, addig Klép Sándor inkább az emlősöket választja témájaként, kiskora óta érdekli az állatok viselkedése, az etológia.

Hogy miket ábrázolnak a képek, mit is láthatunk? Például van fácánkakas és tyúk, vaddisznó, aranysakál, őz, nyuszt, róka, hód, vaddisznókölyök, mókus, ürge, szegélyes nyárfa-araszoló, mocsári teknős, jégmadár, hóvirág, kardos lepke, őszi kikerics, Csaba ír, avagy a Kis vérfű, kiskócsag, gyurgyalag, fekete gólya, kuvik, holló, farkasalma lepke, közönséges acsa, közönséges gyöngyházlepke, rezedalepke, olasz harangvirág, bunkós hagyma és sakktáblalepke, ligeti zsálya, kisvöcsök, réti sas, sávos szitakötő és kockás sikló. De olyan múltbéli helyek is fellehetők, mint a községi marhalegelő, vagy a „Hegyek alja“.

A tárlat zárása után is maradnak Kisapostagon a képek, átkerülnek a felújított Tájházba, ahol már egyfajta állandó kiállításként hirdetik a környék szépségét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában