Kultúra

2023.01.21. 11:00

Színházi olimpia a Bartók kamaraszínházban is

A dunaújvárosi Bartók Színház is csatlakozott a Színházi Olimpia nagyívű nemzetközi rendezvénysorozatához – tájékoztatta lapunkat az intézmény.

duol.hu

Sebestyén Abát (b) legutóbb a Yorick Stúdió Lázadni veletek akartam című darabban láthatta a Bartók közönsége Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Fotó: Zsedrovits Eniko

Május 6-án az indiai The Chorus Repertory Theatre mutatkozik be itt egy izgalmas Macbeth-előadással. Június 16-án pedig Csehov Három nővér című darabjával – Sebestyén Aba rendezésében – lép fel a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata. Velük koprodukcióban mutatták be ebben az évadban Barta Lajos Szerelmét. A Színházi Olimpia a hagyomány és a korszerűség jegyében, illetve az ókori olimpiák szellemében 1995-ben Görögországban életre hívott színházi találkozó. 

Az alapítók neves rendezők és drámaírók, görög, japán, amerikai, spanyol, angol, orosz, német és brazil alkotók voltak. A világszínház egyik legnagyobb és legrangosabb eseménye időről időre egy-egy városban, országban talál otthonra. 

A 2023-as olimpia a színházi olimpiák történetének 10. eseménye

A 2023-as magyarországi olimpia a színházi olimpiák történetének 10. eseménye. A 10. Színházi Olimpia 70 helyszínen, mintegy 550 előadással várja a közönséget április 1. és július 1. között. Harmincöt ország 200 társulata érkezik Magyarországra. Az idei év mottóját Az ember tragédiájából választották: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” Madách Imre 200 éve született. 

A magyarországi Színházi Olimpia szervezésének kulcsfogalmai: autonómia, szabadság, a kultúrához való hozzáférés segítése. 
Az eddigi olimpiákhoz képest nagyobb szabadsága van minden helyi intézménynek abban, miként használja ki az olimpia nyújtotta globális lehetőséget. Május 6-án 19 órakor az indiai The Chorus Repertory Theatre egy izgalmas Macbeth-előadást mutat be a Bartók Színházban. Június 16-án este 19 órakor pedig a Három nővér-produkcióval érkezik – Sebestyén Aba rendezésében – a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata – adta hírül a dunaújvárosi teátrum.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában