Zenélő Cukrászda

2022.12.12. 08:00

Varázslatos dallamok varázslatos előadásban

Rendkívüli kiadással jelentkezett pénteken este a Zenélő Cukrászda sorozat, Kiss Péter harmonikaművész adott bensőséges hangulatú koncertet a vasmű úti Jakó cukrászdában.

Balla Tibor

Sem a technikai tudással, sem az átéléssel nincs gond az ifjú előadó esetében

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Tisztában vagyok vele, hogy hivatalosan még nem lehetne harmonikaművésznek titulálni, hiszen még nem fejezte be az egyetemet, de produkcióinak színvonala alapján nem jelent nagy kockázatot megelőlegezni számára ezt az elnevezést, fogja még hordani eleget. Különkiadás volt a zene világnapján útjára indított sorozat hatodik eseménye, hiszen bár Kiss Péter is a Sándor Frigyes Zeneiskola növendéke volt, de egyrészt ő már Olaszország legnevesebb harmonikatanáránál gyűjt tapasztalatot, másrészt egykori tanára, Juhos Melinda ezúttal nem állt vele együtt a közönség elé, csak a nézők sorait gyarapítva vett részt a fellépésen. 

Apropó, közönség! Aki kihagyta az eseményt, az bánhatja vastagon, másrészt pedig sok esélye amúgy sem lett volna bejutni a helységbe, néhol még a festmények tövében, a földön ülve is hallgatták a fiatal előadót. Ezen a ponton viszont feltétlenül meg kell említeni, hogy a Jakó cukrászda tulajdonosai nem csak Szmodics László komolyzenei kezdeményezését fogadták be, időről időre megmutatkozási lehetőséget adnak a képzőművészek számára is szép csendesen. 
A koncertről túl sokat leírni nem lehet, erre van a magyar nyelvben a „leírhatatlan” kifejezés, ugyanis Kiss Péter fiatal kora ellenére már most olyan magabiztos hangszere kezelésében, mint ha az már fizikai felépítésének része lenne, bármit, bármilyen sebességgel és érzelmi töltéssel eljátszik. Figyeljenek rá! 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában