A kilátástalanság fájdalmasan valós szelete

Németh Gábor dramaturg ekképpen vélekedik: „Regényből színházat? Istenkísértés, tényleg. Jön a rendező és mindenféle egyéb szakmunkások, és a finom szövésű próza időtlen, anyagtalan lebegését kézzel fogható, drámai valósággá alkalmazza. A színház, fájdalom, reménytelenül konkrét, nem adhat mást, csak mi lényege, kicsontozza a szépirodalmat, kíméletlenül megfosztja attól, ami csak az irodalom sajátja. 

Borbély Szilárd mindent elkövetett, hogy a Nincstelenekben elkerülje Túrricse szocio-realista ‚ábrázolását’ – ugyanakkor a regény borítóján megadta a település pontos GPS-koordinátáit. Ehhez a paradoxonhoz kellene méltónak lenni a színpadi változatnak. 

A regény természetesen, Hei­deggert idézve, Létházán, azaz a nyelvben és a nyelv által történhet meg. A színház létfeltételei mások, de a hitelesség itt is csak esztétikai kategóriaként értelmezhető. Nem az úgynevezett tényeknek való megfelelést jelenti, hanem egy zárt, addig sosem létezett világ működési törvényeinek elgondolását és megteremtését. A jó előadásnak mindenkor újra kell alkotnia az egész világot, a csak rá érvényes, eldobható szabályaival együtt. A regény mondatait fényre és sötétre, színekre és hangokra, gesztusokra és mozdulatokra fordítani – ennek a tulajdonképpen reménytelen vállalkozásnak a kockázata a legvonzóbb benne. 

Balassa Esztert és Horváth János Antalt, a színpadi változat szerzőit itt és most – Borbély hagyatékához híven – nem a szociológiai értelemben vett szegénység, hanem a nincstelenség mélyebb értelme, a kiszolgáltatottság, az univerzális kisemmizettség állapota érdekli. ‚Ez nem kívánságműsor. Nem úgy van itt, mint szegény helyen, hogy ez sincs, meg az sincs. Nálunk semmi sincs.’ – ahogy a kocsmai viccé züllött maxima állítja.” 
Játsszák: Kovács Vanda, Alberti Zsófi, Holecskó Orsolya, Csadi Zoltán, Kiss Attila, Takács Géza, Dióssi Gábor, Georgita Máté Dezső.