Szórd szét kincseid, mint Kosztolányi György!

Kedden este pedig már szép számmal gyülekeztek a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Aulagalériájában az érdeklődők, hogy fejet hajtsanak a művész emléke előtt, és megcsodálják az ugyancsak szép számmal kiállított munkáit. Rohonczi ROHO István kurátor bevezető szavai után Héger Ádám, a Széchenyi István Gimnázium tanulója játszott egy Chopin etüdöt zongorán, majd Jobb Gyula, Kulcs község polgármestere lépett az összegyűltek elé. Hogy miért pont ő? Mert – mint személyes hangú beszédéből kiderült -, a több, mint negyven esztendős ismeretségük okán, meg olyan személyes történés okán is, hogy mindketten a másik lakóhelyének utcájából választott lányt az udvarláshoz. Ráadásul az alkotó élete utolsó szakaszában visszatért szülőfalujába, és az ottani közösség be is fogadta. A polgármester fontosnak tartotta elmondani, hogy Kosztolányi György nagyon sokat foglalkozott a helyiekkel, sokukat tanította, bármilyen rendezvény volt, abban segített, ha kellett zsűrizett, de bármire kérték, segítő kezet nyújtott. Személy szerint Jobb Gyulának is festett egy itt is kiállított képet a legendáról, amely alapján a település a nevét kapta. Ez – amikor nem a Bartók aulájában van, a kulcsi polgármesteri irodát díszíti. A község első embere kijelentette, büszkék rá kulcsiként, hiszen az ő művészük volt.

Rizmayer János – aki olyannyira komoly gyűjtője volt a művésznek, hogy a kiállított képek nagy része az ő házának ékei – visszaemlékezett, hogy nem sokkal korábban, július ötödikén még kiállítást nyitottak Arcok és legendák címmel Kulcson Kosztolányinak, egy hónappal később pedig már a temetésén búcsúztak tőle. Pedig még tele volt tervekkel. De a sors közbeszólt. A műgyűjtő elmondta, hogy az utolsó, szombati napon, halála előtt néhány órával még bent járt nála a kórházban, már nem tudott kommunikálni. Ennek ellenére elmondta neki, hogy mennyire felnézett rá, a munkáira, a stílusára, tehetségére. És azt, mennyire büszke rá, hogy bartátjaként tekintett rá. Ott, akkor tett egy ígéretet, hogy rendezni fog egy emlékkiállítást számára. Ezért is nagyon örült a megkeresésnek, és jó szívvel adta kölcsön a gyűjteményét a tárlathoz. Hálával, hogy ilyen gyorsan megvalósulhatott.

Olyannyira kötődtek egymáshoz, hogy a művész utolsó alkotása, amely egy sast ábrázol, kisfia, Jankó megrendelésére készült. A kiállítás reggelén, amikor a kisfiú megtudta, hogy a megnyitóra mennek, megkérdezte, hogy elviheti-e a sasos képét ő is. Még nem tudta, hogy már ott lóg az aula falán. De Jankó mondta azt is, az alkotó halála után, hogy „Apa, menjünk el Gyuri bácsi otthonához és emlékezzünk rá!”. Nekik egyébként sem kell elmenni sehová, hogy emlékezzenek rá, hiszen a házukban nincs egyetlen helyiség sem, ahol ne lógna egy Kosztolányi alkotás.

Rohonczi ROHO István zárásként elmondta, bár sokféleképpen lehet megítélni ”Koszti” művészetét, a lényeg, hogy nagyon jó ember volt, egy nagy kört gyűjtött maga köré, akiknek a benne lévő tudást szétosztotta. A kurátor Hamvas Bélát hívta segítségül mondandójához „Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.”, vagyis, ne hagyd úgy el a földi létet, hogy marad benned valami, szórd szét magad! A lelkünk mélyén tudjuk, mit kell megfogalmazni, és ezt csak szeretettel tudjuk végrehajtani. „Gyuriból ez sugárzott”. 

Az emlékezés hangulatát Beethoven Holdfény szonátája teremtette meg a tárlatnyitón.