Szerelem: háromféle kedély, háromféle vágy, háromféle sors

Dunaújváros - A színészek sokfelől, több határon túli színházból érkeztek. A „Szalay-lányok” a szabadkai színház tagjai, Czajlik József a kassai Thália Színház igazgatója, László Csaba – aki nemrégiben vehette át a Román Színházi Szövetség (UNITER) díját – pedig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja. 

Őze Áron alakítja az apát, Szalayt, és először dolgozik a rendezővel. „Nagyon szeretem Czajlik Jóska munkamódszerét. Kifinomult érzékenységű rendező, Barta darabját sajátos költészetté rendezi, szép és izgalmas előadássá. Az első perctől azt kérte tőlem, hogy Szalay ne egy visszafogott, gyenge családfő legyen, hanem egy aktívabb, rendteremtő apa, aki próbálja a gyeplőt kézben tartani, feleségével megteremteni a családi harmóniát. Iszonyatos szenvedélyek dúlnak ebben a családban.” 
A Jászai-díjas, érdemes művész Kerekes Éva, az Örkény Színház tagja formálja meg Szalayné figuráját, ő először játszik a Bartókban: „A próbák légköre szeretetteljes, lehet gondolkozni és lehet engedni az érzelmeknek. Feltétlen biztonságban érzem magam alkotói szempontból és emberileg is. Már vágytam új találkozásokra, kíváncsi voltam, hogyan tudunk egymásra hatni. Ha az élet ad egy ilyen lehetőséget, akkor annak mindig érzem a létjogosultságát, most azt, hogy ennek a csapatnak találkoznia kellett és jó együtt lenni.” 

László Csaba – akit a Micro fesztiválon nyáron már láthattunk a Lázadni veletek akartam produkcióban – Komoróczy Jenő szerepét játssza, szintén először dolgozik ebben a színházban: „Gyönyörű platánfák vannak Dunaújvárosban, gyönyörű a Duna-part, jól érzem magam, jót tesz nekem most ez a nyugalom. Nagyon jó a csapat, szeretem a kollégáimat. Jó ez az új látószög, magamat is figyelem. Komoróczy izgalmas karakter. A rendezői koncepció ráerősít a szerzőre, miszerint a párkapcsolatban való létezésünket a múlton keresztül próbálja megérteni. Ez szerintem nagyon friss gondolat.” 
Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója jegyzi rendezőként az előadást. Már járt itt, akkor az Üvegcipőt vitte színre. 
– Nekem eleve tetszik, amilyen részletességgel Barta beleírta a darabba a lelkiállapotokat. Megerősítette bennem, hogy itt bizony nagyon összetett lélektani szituációkról van szó. Fontos számomra, hogy életszerű, élettel teli legyen a Szalay-lányok elvágyódása, kiugrási vágyuk, hogy elhagyják a helyet, ahol élnek, kilépjenek abból a közegből. Ez egy valós belső vágyból fakad, nem kiüresedett szólamok az elvágyódásról, ezt a szenvedélyesség, az erő motiválja. 

– Sokfelől érkeztek. Rendezésben, színészvezetésben más megközelítést igényelt? 
– Nem igazán. A munka az adott, rengeteg mindenben közös, bárhonnan jönnek a színészek. Inkább más iskolák, más tapasztalatok, amik találkozhatnak. Ha a szabadkaiakat vesszük, két frissen végzett egyetemista és egy nagy tapasztalatú színésznő találkozása már önmagában is érdekes. Nem beszélve arról, hogy Marosvásárhelyről Csaba mit hozott, vagy a helyi művészek. Mindenki hozta a maga múltját is. Az a fontos a rendezőnek és a közönség számára is, hogy ez jól keveredik-e, mint csapat, össze tud-e állni. Most már kimondhatom, megvalósult. A klasszikus mű már bizonyított sokszor, egy remekmű szólal meg a színpadon. Ez egy alapvetés irodalmi oldalról, ezen keresztül szeretnénk hatni. 
– Szokták a darabot a magyar Három nővérnek is nevezni. Itt is ezt a megközelítést láthatjuk majd? 
– Ez egy pecsét az előadáson, de nagyon kevés köze van a valósághoz. Valóban három nővér a főszereplő, de így minden három nővér szereplőjű előadást Csehov Három nővér előképének nevezhetnénk. Ez inkább egy olyan pecsét, ami megköti és lesúlyozza ezt az önálló művet. Aki konkrét, világos szándékkal nyúl a darabhoz, annak az az első, hogy ettől megszabadítsa. A Csehov-konvenciót is nagyon szerteágazóan, és nagyon közhelyesen képzelik el, és rávetítik a leendő előadásra is. Én semmilyen szinten nem akartam ezt használni, inkább egy saját, közös olvasatot, új utakat kerestünk, mint hogy ez legyen az elrugaszkodási pontunk. 
– A textushoz is hozzá kellett nyúlni? 
- Igen. Gyarmati Kata egy feszes szövegkönyvet írt, úgy, hogy megtartsa a lényeget, a fontos művészi jellemzőket, magát a belső történést. Ez nagyon jót tett a mi előadásunknak. Azt gondolom, hogy valóban jó irányba mozdult el az adaptáció. 
– Milyen élményt visz haza a néző a végén? 
– Nagyon izgalmas, nagyon érzelemdús, miközben világos, konkrét és dinamikus előadás várható. Nem tudom, milyen színházat szeretnek, de a klasszikus műből egy mai olvasattal szerintem egy gazdag estét kaphat, akit ez érdekel.