Rendhagyó kiállítás

2022.09.28. 10:00

Szabadtéri szoborparti

Rendhagyó pop-up kiállítással várták a közönséget hétfőn este a felső-Duna-parti szoborparkban, a Helmut Karl és Peter Sommerauer 1993-ban készült, majd 2019-ben felújított Rómeó és Júlia – 1956 című alkotása előtti füves téren, a Panoráma utcánál.

Balla Tibor

Baráth Bálint (b) művei adták az aláfestést a vetítéshez

Fotó: Laczkó Izabella

A „Szabadtéri szoborparti, avagy miként képzeli a mesterséges intelligencia a jövő szoborparkját?” címet viselő eseményre a Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvány kis­plasztikai gyűjteményéből válogattak a szervezők nyolc alkotást. A szabadtéri kisplasztikai tárlaton Barry Parker: Cím nélkül, Angel Velit Miguel: Felhők, Hold, Nap 1-2, Kaszás Tamás: Űrkolonizáció, Galántai György: Lépéselőny, Seynhave Paul: Tört mozdulat, Erős Ágost Koppány: Cím nélkül, és Várnai Gyula: Egymásrautaltság című alkotása látható egészen a hónap végéig. 
 

Az érdeklődőket Várnai Gyula Munkácsy-díjas képzőművész köszöntötte. Elmondta, egy rendhagyó kiállításról van szó, hiszen olyan kisplasztikákat mutatnak be, amelyek eddig raktárban voltak, elrejtve az érdeklődő tekintetek elől. Azzal a nem titkolt szándékkal állították ki ezeket, hogy népszerűsítsék Dunaújváros közkincsét, az acélszobrokból álló szoborparkot. A köszöntő után Százados László művészettörténész beszélt a kiállított munkákról, visszautalva a XV. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep kiállításának megnyitójára is. Beszéde után Baráth Bálint (moduláris szintetizátor) és Várnai Péter (vetítés) izgalmas multimédiás bemutatója zárta a programot, amelyben a szoborpark egyes alkotásait értelmezte újra a mesterséges intelligencia. 
 

A „Miként képzeli el a mesterséges intelligencia a jövő szoborparkját?” című produkció egy szabadtéri vetített, zenével és hangeffektekkel megerősített előadás volt, amely lehetőséget adott arra, hogy a szoborpark műalkotásait egy új, virtuális világban fedezhessük fel újra, szemtanúi lehessünk a művek átalakulásának. A víziók képi anyagának alapját a szoborkincs adta ugyan, de láthatóvá vált, mi lesz az eredménye annak, ha nem egy-egy művész, hanem a mesterséges intelligencia „alkot”. A kiállítást és a programot Dunaújváros önkormányzata, a Dunaferr-Art alapítvány, a Modern Művészetért Közalapítvány és az NKA támogatta. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában