Film

2022.08.18. 15:00

Most Ön is segíthet a székesfehérvári rendezőnek!

Elekes Gergő

A feol.hu már sokszor beszámolt a sikert sikerre halmozó Elfelejtett nemzedék című kisfilmről. Aracsi Norbert alkotása, mely a lövészárokban rekedt négy magyar katona sorsát mutatja be, ezúttal ismét egy hazai fesztiválon indul, ám az eddigiekkel szemben ezúttal nem maga a film, hanem annak előzetese versenyzik.

Magyarországon 2020 óta rendezik meg az Arany Blende fesztivált, melynek középpontjában kifejezetten a mozgóképek előzetesei állnak. Itt nem a teljes alkotást díjazzák, hanem azt a nagyjából 1-2 perces ízelítőt, mellyel az alkotók a készülő filmhez próbálják meg meghozni a nézők kedvét.

Az előzeteseket nevezni 2022. június 7. és július 10. között lehetett, majd ezt követően zajlik a zsűrizés és a közönségszavazás. A díjátadóra októberben kerül majd sor.

Ha pedig közönségszavazás, akkor Önnek is van beleszólási joga a Pákozdi Katonai Emlékparkban forgatott kisfilm sorsába! ERRE a linkre kattintva juthatunk el az Elfelejtett nemzedék oldalára, ahol szavazhatunk a Fejér megyei alkotás trailerére.

Mindenkinek két szavazata van és a legtöbb voksot kapó trailer vagy teaser lesz az Arany Blende közönségdíjasa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában