A Nemzet Színészével, a Kossuth-díjas Molnár Piroskával beszélgettünk

2022.08.13. 20:00

Azt szeretem, amit épp csinálok

Az a megtiszteltetés ért, hogy A Nemzet Színészével, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznővel, Molnár Piroskával készíthettem interjút, aki az Egy német sors című monodrámával érkezett a Bartók kamaraszínházba még a nyár elején. Az előadás előtt fogadott a művésznő.

Varga Zsófi

Molnár Piroska A Nemzet Színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő

– Játszott már korábban városunkban? 
– Nagyon sokszor már, amikor Kaposváron játszottam, minden előadásunkkal eljöttünk Dunaújvárosba is. 
 

– Nagy port kavart, megosztó történet, amellyel városunkba érkezett. Egy ilyen szerepet hogyan közelít meg? 
– Ugyanúgy, mint bármelyik másikat. A színdarab az színdarab, elkezdi az ember próbálni, megtalálni annak titkait. 
– Nagyon érdekes ennek a néninek az élete, a történelem ismétli magát, ez kikerülhetetlen. Érdekes, hogy ki milyen tanulságot von le abból, ha végighallgatja ennek a 103 éves asszonynak az életét, akinek az a központi problémája – ami azt hiszem, ma nagyon élő és nagy gond –, hogy nem gondolkozunk, csak parancsszóra cselekszünk, ami éppen fellelkesít bennünket, abba az irányba fordulunk. Ez tanulság lehet. Érdekes a darabban, amikor Goebbels beszédeit hallgatta, Brunhilde Pomsel számára ez nem volt más, csak egy ordítozó politikus, sohasem gondolt bele abba, valójában mit mond. 

– Aki ilyen pályafutást mondhat magáénak, milyen szempontok szerint választja ki a felkínált szerepeket? 
– Egy színész nem nagyon választ, felajánlanak neki egy szerepet, és akkor vagy rábólint vagy nem. Általában az embernek álladó szerződése van a színházzal, elsősorban azokat a kéréseket kell teljesíteni. Továbbá vannak más felkérések is, amire vagy elengedi a színháza, vagy nem. Szerencsére engem sokfelé hívnak. 
 

– Van olyan szerep, amit szeretne még mindenképpen megformálni? 
– Nincs ilyen, soha nem is volt szerepálmom. Mindig azt játszottam el, amit rám osztottak. Nagyon szerencsés vagyok, mert olyan színháznál voltam fiatalon, mint a kaposvári, vagy mint a Katona József Színház, ahol az ember bízott a vezetőkben, rendezőkben, akik tudták, hogy nekem mi való, mi az, ami továbbvisz. 
 

– Az eddigi szerepei közül van kedvence? 
– Semmiben nincs kedvencem, ez vonatkozik az ételekre, virágokra is. Azt szeretem, amit éppen csinálok. 
 

– Több előadásban is játszik jelenleg is, mi az, ami továbbviszi, mi a titok? 
– Nincs semmilyen titkom, az ember benne van egy mókuskerékben, ami hajtja előre. Van bennem egy kötelességérzet, hogy amit elvállaltam, azt végigcsinálom. Egyelőre ez sokkal jobb, mint otthon ülni, amíg a fizikai romlás az embert odáig nem viszi, hogy nem tud már vállalni. Így is azokról a szerepekről le kellett tennem, ahol külön fizikai megterhelésnek van az ember kitéve. Megtaláltak azok a szerepek, amiket bottal, vagy akár tolószékben eljátszhatok. Hála istennek, a memóriám töretlen. 
 

– Amikor éppen nem egy darabra készül, mivel tölti a szabadidejét, hogyan tud feltöltődni? 
– Nincs szabad­időm, próbálok, játszok vagy forgatok. Éjszaka érek rá főleg, ez az én szabadidőm, akkor olvasok. 
 

– Az utóbbi időszakban igencsak ránk jár a rúd, koronavírus, háború. Felbolydult a világ. Ön szerint hogyan lehet túlélni ezeket az élethelyzeteket? 
– Mindig mindent túlélt az ember és a színház is. Van az a kedves vicc, hogy Kellér Dezsőnek volt egy kon­feransziéja, ami arról szól, hogy amikor feltalálták a rádiót, elkezdték temetni a színházat. Erre egy fineszes színházigazgató bemutatta a Csárdáskirálynőt. Amikor feltalálták a televíziót, filmet, akkor is valaki bemutatta a Csárdás­királynőt, a színház pedig tovább élt. Ennyi. A színház mégiscsak egy közvetlen élmény, amit az emberek vagy tudnak, vagy nem, de elvarázsolja őket az élő, közvetlen kapcsolat a színésszel. Az tapasztalom, ahol csak játszom, hogy újra jönnek az emberek színházba, ahogyan azt a vírus előtt is tették. 
 

– Ha már szóba került a koronavírus-járvány, azt az időszakot hogyan vészelte át? 
– Kellemes pihenés volt számomra, igazából nem volt olyan hosszú, mert addig is a Keresztanyu című sorozatot forgattuk, ennek a negyedik évada készül éppen. Nem volt ez az időszak olyan nagy kiesés, a színházban maradtak el előadások, de ott is teljesen visszatért az élet. 
 

– Azt hogyan éli meg, hogy bárkinek, akinek elmondtam, hogy interjút készítek önnel, mindenkinek azonnal mosolyra görbült a szája, annyira kedveli, tiszteli, szereti mindenki? 
– Hol könnyebben, hol nehezebben. Nehéz, ha ilyen hátbaveregetős, lekezelő emberek jönnek, akiknek fontosabb saját maguk, mint az, hogy engem látnak, de rájuk sem szabad haragudni. Az ilyet szépen, kedvesen le lehet szerelni, és vannak igazi, nagyon helyes rajongók, akik, ha kérnek egy közös fotót, azt az ember nem utasítja vissza. 
 

– Számtalan emlékezetes szinkronszerepben is hallhattuk a hangját. Azt olvastam, hogy már nem vállal ilyen felkéréseket. 
– Már régóta nem szinkronizálok, főleg az a prob­lémám, hogy mindenhol lépcsők vannak, lift nincs, ­nehezen tudom megközelíteni a stúdiókat. Maga a feladat számomra egyszerű, a szinkronizáláshoz nem kell lelki beleélés, elég hozzá az egyszerű ritmusérzék. Munka közben nem látjuk az egész filmet, csak azokat a jele­neteket, amelyekben az a színész játszik, akinek a hangomat kölcsönzöm. Kicsit favágás lett ez a szakma, nincs idő semmire, egy próba vagy az se, és rögtön felveszik. Sokszor a partnerrel csak a fülesben találkozok, mert nincs is ott, csak felelgetek neki, mert hallom a hangját. Az egész egy lelketlen dolog lett, s ami ilyen, az engem nem érdekel. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában