Jubileumi sorozat

2022.08.07. 11:00

A 25. Földvári Nyári Esték is nagy sikert hozott

Valószínűleg minden színházi műsorszervező álma, hogy az előadások meghirdetése után kirakhassák az egy kicsit sajnálkozó, de büszke feliratot: ”Minden jegy elkelt”! A 25. nyári színházi sorozat, amelynek ismét a dunaföldvári Vár csodálatos szabadtéri színpadán adtak helyet, ezt a sikert is hozta. Pataki Dezsővel a programot már negyed évszázada sikerrel lebonyolító helyi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójával beszélgettünk

Balogh Tamás

Fotó: Balogh Tamás

A kezdet

-Ezt a műsor sorozatot egy volt Ferences rendi kolostor belső udvarára, a gimnáziumunk területére álmodtam meg 1998-ban. Ott három évadot bonyolítottunk le. Ezután a Művelődési Központ udvara adott nekünk erre helyet, s végül a mai, remélhetőleg már végleges helyszínre költöztünk 2008-ban. 

Ez egy nagyon jó választás volt, bár először féltem tőle, mert a színházat egy zártabb térbe képzelem el, mint amit ott találunk. Az élet viszont fényesen bebizonyította, hogy jó döntés volt ide költözni. A közönségünk és az itt fellépő művészek minden alkalommal elragadtatással beszélnek róla. Legutóbb például a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője nyilatkozott  róla, mert mint elmondta, hallotta már, hogy gyönyörű és a fellépőket is megfogja a páratlan helyi környezet és a panoráma egyaránt. Ők is  szeretnének visszatérni a későbbi előadásaikkal. 

Pataki Dezső Fotó: Balogh Tamás

Elmondhatjuk, hogy a középkori őseink nemes ajándékát élvezhetjük, mi a mai kor emberei itt a Vár udvarán az minden napján, de egy-egy ilyen nyári színházi előadáson különösen megfog bennünket a varázsa. 

A produkciók sikere és a környezet hatása a nézőszámon is látszik, ezért az idei évben bővítenünk kellett a nézőterünket és így ma már több, mint négyszáz nézőnek tudunk helyet biztosítani.

Az idei mérleg

-Ez az egyik kedvenc rendezvényünk. Amire különösen büszke vagyok, hogy már a huszonötödik sikeres évadot zárhattuk. Már a kezdete előtt ünneplőbe öltöztettük a szívünket. 

Az idei szezonra is a korábbi tendenciákhoz hasonló stílusú darabokat hoztunk a közönségünknek.  Két remek prózai vígjátékot, egy hasonlóan sikeres musicalt, egy fantasztikus táncelőadást, végül a huszonöt évet is ünnepelve, bónuszként a Honeybeast szintén óriási sikert hozó koncertjét is láthatták.

Kiegészítő programok

-Egy sikeres nyári színházi program mellett talán furcsa másról is szót ejteni, de az itteni csodák közé tökéletesen illeszkedik a szintén régóta sikeres Múzeumok Éjszakája. Ebben különösen fontos elem a Bor és Jazz Piknik, amit az idén második alkalommal rendeztük meg. Az is egy remek alkalom a közönség egymásra találásához. 

A közönség

-Korábban ezt sorozatunkat bérletes előadásként hirdettük meg, és közönségünk minden előadáson ugyanazokból a személyekből állt. A covid óta fennálló bizonytalanságok miatt megszüntettük az eddig sikeres jegyértékesítő módszerünket. Az előadásokon viszont nagyon sok ismerős arcot látunk, tehát mondhatjuk egy komoly törzsközönségünk alakult ki az elmúlt évek során. Azt is megfigyeltük, hogy a helyi nézőink mellett ma már jelentős a távolabbi vidékről érkezettek száma is. 

A sikersorozat oka?

-Valószínűleg a hosszú idő alatti megbízható, jó színvonal, ami folyamatosan sikeres előadásokat jelentett. Mellette kimondhatjuk, hogy a mi nyári színházunk egy páratlan, gyönyörű környezetben kapott helyet, és hasonlót hatvan kilométeres körzetben nem lehet találni.  

A jövő?

-Szinte hihetetlen, hiszen a kezünk nyomán valósult meg egy negyedszázados sikeres nyári színházi programsorozat, ami mára már hagyománnyá vált. Nagyon büszkék vagyunk rá. Az elért eredmény arra ösztökél bennünket, hogy amiben szükséges, abban megújulva folytassuk ezt a munkánkat. 

Az már most is látható, hogy ebben a gazdasági környezetben nem lesz egyszerű a folytatás, de hittel és bizakodással folytatjuk ezt a nagyszerű sorozatot. A közönség keresi, szereti, ahogy mi is!

Ezek voltak az idei közönségcsalogató műsorok - A sorozatot a Veres1 Színház kezdte az „1×3 néha 4” című bohózattal. A következő a Pannon Várszínház által színpadra állított „Hotel Menthol” című musical volt,  Fenyő Miklós dalaival. A harmadikként az Orlai Produkció műsorából bemutatott „Hogy szeret a másik” című vígjáték következett. Ezek után két különleges kategóriából származó előadás hozta meg az újabb teltházas és vastapsos sikerű estéket. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes „A Kárpátok visszhangja” című műsora, majd a valóságos színházi élményt is nyújtó, Honeybeast koncertje zárta az emlékezetesen sikeres jubileumi sorozatot.

 

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában