Négy évtizedes pályafutás után elhunyt az író, újságíró, képviselő

Erős kritikai érzéke volt, de ugyanakkor óvakodott a romantikus túlzásoktól, képzeletét nem engedte féktelenül szárnyalni, kedélyes életbölcsességgel, a magyar élet reális megfigyelésével írta történeteit. 1910. május 28-án hunyt el Budapesten, 63 éves korában. Mikszáth Kálmánt 1907-ben összegyűjtött munkáiért a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalommal tüntette ki. Az Akadémia levelező, még a Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság rendes tagja, valamint a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora volt. 
1910-ben még megünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, azt követően Máramarosszigetre utazott, ahonnan már nagybetegen tért vissza, majd néhány nap múlva meg is meghalt. Utolsó munkájának, A fekete város című könyvének 1911-es megjelenését már nem érhette meg. 

Kisnemesi származású 
Mikszáth Kálmán 1847. január 16-án született a Nógrád megyei Szklabonya faluban (ma Mikszáth falva, Szlovákia). Szülei evangélikus vallású kisbirtokosok voltak, apai felmenői valószínűleg Erdélyből kerültek Nógrád megyébe, anyai ága talán magyar nemes volt, de ennek ellenére Mikszáth nemesi származása erősen vitatott. Szülőfalujában kevés magyar lakott, a lakosság nagy része tótul (szlovákul) beszélt, ezért Mikszáth is gyerekkorában ezt a nyelvet beszélte. Családja közel 100 hold földön gazdálkodott, de mellette édesapja a faluban egy kocsmát, illetve egy mészárszéket is bérelt. A magyar nyelvet a rimaszombati protestáns gimnáziumban tökéletesítette, majd 1866-ban tett sikeres érettségi vizsgát a selmecbányai evangélikus líceumban. A bányászvárosból 1868-ban Pestre ment, ahol jogi tanulmányokat folytatott, de diplomát nem szerzett. Visszatért Nógrád megyébe, ahol a megye akkori székvárosában, Balassagyarmaton kapott esküdti hivatalt. Egy ideig szorgalmasan végezte hivatali munkáját, alkalma volt közvetlen közelből is tanulmányozni a vármegye uraságait, de később elment a kedve a megyei szolgálattól. 1872-ben ügyvédbojtár lett, emellett megpróbálkozott az újságírással is, a fővárosi lapok közölték is cikkeit, a többi között az Igazmondó, Szabad Egyház, Fővárosi Lapok és a Borsszem Jankó. 
1873. július 13-án megnősült, feleségül vette Mauks Ilona Máriát, de abban az évben kolerajárványban meghaltak szülei, így Mikszáth nejével együtt a fővárosba költözött, ahol nagy nyomorban éltek. 1874-ben született első gyermekük, de a csecsemő egynapos korában elhunyt, felesége pedig megbetegedett, így hazaköltözött szüleihez. Ezután Mikszáth is visszatért szülőfalujába, ahol azonban anyja a családi birtokot még halála előtt bérbe adta, így abból sem tudott megélni. A megyei tisztújításon megpályázta az aljegyzői tisztséget, de kezdeményezése nem járt sikerrel. Nem volt más választása, mint ismét Pestre menni, ahol komolyan kezdett el irodalommal foglalkozni. 
 

Írói pályája nehezen indult 
A Magyar Néplaphoz került és ott dolgozott két évig. Stílusa és eredetisége azonban elütött a kor megszokott normáitól, így írásai nem voltak népszerűek. 1874-ben jelent meg első önálló műve, az „Elbeszélések”, két kötetben, de nem kapott komolyabb figyelmet. Amikor lapja megszűnt, reménytelen helyzete vidékre kényszerítette, 1878 végén a Szegedi Napló főmunkatársa lett, így két évet töltött Szegeden. Ott ismerte meg az alföldi népet, és saját bőrén tapasztalta meg a pusztító tiszai árvizet, ami szinte lerombolta a várost. 1881-ben már ismét a fővárosba költözött, és ott jelent meg első figyelemfelkeltő kötete, A tót atyafiak. A novelláskötetben négy történet van, főhősei pedig tótok, vagyis a Felvidéken élő szlovák népcsoport tagjai, elsősorban átlagos falusi emberek. Az elbeszélések stílusa a romantika határán mozog, és számos népies, sőt népmesei elem is megtalálható benne. Néhány hónap múlva megjelent a másik nagy hatású könyve, A jó palócok. A kötet 15 kitűnően szerkesztett, tömör történetet tartalmaz, amelyekben gyakoriak a megrendítően tragikus mozzanatok is. 

Az alkotások irodalmunkban a parasztábrázolás új korszakát nyitották meg. 1882 elején már országos hírű író volt, ezért nem csoda, hogy még abban az évben a Kisfaludy Társaság is tagjai közé választotta. Több újságba is írt, karcolataival annyira megkedveltette magát az olvasókkal, hogy Jókai Mór mellett az egyik legkeresettebb szerző lett. Cikkeit sokszor neve jelzése nélkül, igen gyakran Scarron, illetve sok más egyéb álnévvel jegyezte. 
Érdekes, hogy még szegény sorban élt, el szeretett volna válni a feleségétől, mert azt gondolta, hogy rendes jövedelem nélkül nem méltó a nejéhez. Mivel az asszony azonban nem akart válni, az akkor még sikertelen író azt hazudta neki, hogy mást szeret. 1878-ban váltak el. Miután Mikszáthnak már rendes jövedelme lett, 1883-ban újra összeházasodtak. Házasságukból három fiúgyermek született, Kálmán, Albert és János. 1881-ben a Petőfi Társaság tagja, majd 1889. május 3-án pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. 1896. július 15-én a Budapesti Újságírók Egyesülete elnökévé választotta, de három év múlva lemondott erről a tisztségről. 1897. november 20-án megalapította az Országos Hírlapot, amelynek 1899-es megszűntéig a főszerkesztője volt. 
 

Tisza Kálmán akkori magyar miniszterelnök jóindulatát is elnyerte, így parlamenti helyhez jutott, először 1887-től az illyefalvi, majd 1892-től a fogarasi kerületet képviselte szabadelvű párti programmal. Az irodalmon kívül csak a politika érdekelte. 
Negyvenéves írói jubileumán, 1910-ben olyan nemzeti megtiszteltetésben volt része, amit előtte csak Jókai Mór ért meg, a budapesti Vigadóban egy egész ország köszöntötte. A fényes ünneplés után tizenkét nappal, 1910. május 28-án hirtelen elhunyt, temetésére május 31-én került sor Budapesten, sírja a fővárosi Kerepesi temetőben található. Emlékét az 1993-ban alakult Mikszáth Társaság ápolja. 
 

Legismertebb művei 
A már említett A tót atyafiak és A jó palócok mellett a többi ismert Mikszáth Kálmán-művekről is szólunk. A két koldusdiák című az 1885-ben írt, először a Révai Testvérek által kiadott, 14 fejezetből álló romantikus, ifjúsági, történelmi regénye. A könyv két árván maradt jobbágyfiú kalandos története a XVII. és a XVIII. század fordulóján, akiknek választani kell a jóság és a gonoszság, a hűség és az árulás között. Többször is a szerencse kíséri lépteiket, a Rákóczi-szabadságharc vitéz katonái lettek, de a balsors a labancok oldalára sodorja őket. 
A Tavaszi rügyek Mikszáth Kálmán 1890-ben megjelent kisepikai (a valóság egy-egy szűkebb részletét ragadja meg, sűrített, tömör ábrázolásra törekszik, kevés szereplőt mozgat. Ilyen például a novella) alkotásokat tartalmazó könyve. 
A Szent Péter esernyője Mikszáth Kálmán egyik leghíresebb műve, amelyet 1895-ben adtak ki először a Légrády Testvéreknél Neogrády Antal illusztrációival. 

Szerkezetileg a regény két szálon fut. Az egyik a glogovai pap és húga, Veronka, a másik a vörös esernyő titka, Gregorics Pál és törvénytelen fia, Wibra Gyuri története. A két eseménysor között egy, mint harmadik Müncz Jónásé teremt kapcsolatot. A szálak a műben innentől kezdve egybefonódnak, és a regény fő cselekményszálaként együtt futnak a végkifejlet felé. 
A Beszterce ostroma szintén Mikszáth egyik legnépszerűbb regénye. Először 1894-ben a Pesti Hírlapban jelent meg, folytatásokban, majd egy év múlva már könyv formájában is. Itt is egyszerre két eseménysor van jelen, amelyek a mű közepén találkoznak és így folytatódik tovább a történet. A háttérben egy szerelmi história húzódik meg, az előtérben és a cselekmény középpontjában egy Don Quijote-szerű felvidéki főúr, Pongrácz István gróf hóbortos alakja áll. Bár a történet a XIX. században zajlik, a gróf mégis középkori várúrként viselkedik, várát is annak megfelelően rendezi be. Életét a folytonos harc jellemzi, cselédeit is katonáskodásra sarkallja és csak az ököljogot ismeri. 
A Különös házasság szintén híres Mikszáth-regény, először 1900-ban jelent meg, és az író művéhez megtörtént eseményt vett alapul. Bár, mint az később kiderült, hogy az általa készen kapott történet a valóságban másképp alakult, ez semmit nem von le a műalkotás értékeiből. A történelmi regény cselekménye a XIX. század elején játszódik. 
A fekete város Mikszáth Kálmán utolsó nagyregénye, 15 fejezetből áll, kiadását viszont az író már nem érhette meg. 
Mikszáthról egyébként kortársai feljegyezték, hogy nagyon sok szivart fogyasztott, egészségével egyáltalán nem törődött, palócosan beszélt, a tóton kívül nem tudott idegen nyelveket, még németül sem tanult meg. 1904-ben a Révai cég felkérésére belefogott Jókai Mór életrajzának a megírásába. A tiszteletdíja 20 ezer korona, ekkora összeget magyar író még sohasem kapott. Ebből az összegből építi fel Mikszáth Nógrád megyei kastélyát, de az életrajz megírása komoly munkájába került, de egy ország figyelte, hogyan ír az egyik nagy író a másikról. 
Sógornője Mauks Kornélia írónő feljegyezte Mikszáth szavait: Az író olyan, mint a havasi kürt, csak messziről jó hallani! 
 

Felhasznált irodalom

– Véber Károly: Mikszáth Kálmán élete és művei; Nesztor 
Domokos Mátyás: Epikus képzelet és írói bátorság [Mikszáth Kálmán], 1972. 
– Csáky Károly: Mikszáth Kálmánnal szülőföldjén, Katedra Könyvek 3, Lilium Aurum Kiadó, Dunaszerdahely, 1996. 
– Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet, 6. kiadás, Magvető Kiadó, Budapest, 1978. 
– A magyar irodalom története 1849-től 1905-ig, szerk. Sőtér István. Budapest, 1965, Mikszáth. 
– Révay Mór: Jókairól és Mikszáthról bizalmasan; Palatinus, Bp., 2004. 
– Szana Tamás: Újabb elbeszélők. Mikszáth Kálmán, Baksay Sándor stb.; Hornyánszky, Bp., 1889. 
– Nagy Lajosné Bereczki Mária: Lombos fák és csemetéik. Mikszáth Kálmán és családja; Nagy L.-né Bereczki M., Ságújfalu, 2017.