A levendulások bemutatkoztak

A képzőművész palánták kiállításának megnyitóján 
A kezdés előtt, igaz, csupa szívecskékkel, de nyugodtan ki lehetett volna tenni a „minden ülő- és állóhely megtelt” táblát! Ez persze elmaradt, de szépség és a szeretet hangulata mindenkivel elfeledtette a zsúfoltságot. 
Farkas Huszka Rózsával, az intézmény vezetőjével, aki az eseményt igazi ünnepként élte meg, a kiállítás helyszínén, Dunaföldváron, a Berze-Nagy Ilona könyvtárban beszélgettünk. 

– Az egyesületünk is működtet alkotóműhelyeket, amelyekkel a felnőtteknek is lehetőséget biztosítunk a művészeti tevékenységek megismerésére és gyakorlására. Azokat a munkákat mutattuk be az Ispánházban. Az alapfokú művészeti iskola tanulóinak az alkotásai pedig itt, a könyvtárban mutatjuk meg, s a ­nyár végéig láthatóak ezen a helyszínen. 

– Vasárnap délután pedig a nagy tanévzáró gálánk következett a vár színpadán. Néptáncosok, citerások és társastáncosok léptek föl. Az összlétszámunk szerint mi egy elég nagy iskola vagyunk, hiszen a tanulóink létszáma meghaladja a háromszáz főt. 
Több telephelyünk is van. A székhelyünk Dunaföldvár, a külső csoportjaink pedig Apostagon, Dunaegyházán, Dunavecsén és Tasson működnek. Az így összeállt szépszámú fellépő műsorából jött létre a közel kétórás előadás. Nem kis izgalommal készültem rá, de bíztam a pedagógusaimban, és nem is kellett csalódnom senkiben sem. 

– Mit üzennek a tanárnőnek a kiállításon látható alkotások? 
– Azt, hogy fontos a mi szerepünk, a pedagógusoké. Ugyanis ezek az alkotási folyamatok egyfajta személyiségfejlődések is, aminek mi is a részei vagyunk. Hasonlóképpen a művészet megszerettetésében is. 

– Mikortól lesz az elkészült munka egy alkotás? 
– Mivel a saját kezükkel készítik el, mindegyik egy alkotás lesz, amiben a test, a szellem és a lélek együtt van. Azt is mondhatjuk rá, hogy ez egy gyönyörű mágia. 

Szépen fejlődtek és közösséggé váltak 
Marótiné Szeleczky Mária tanárnő a kiállításon a következőket is elmondta: – A grafikaszakkörrel az iskola megalapítása óta, már tizenkilenc éve dolgozok. Terveim szerint ez volt az utolsó évem az iskola keretein belül, de olyan kedvesek a tanítványaim, hogy ezt az ősztől is folytatnám. Ebben a tanévben főleg a nagyon fiatalokkal foglalkoztam, és bevallom, büszke vagyok az alkotásaikra. Igazi jó közösségek alakulnak ki közöttük, ami azért is fontos, mert ők egymást is inspirálják, és tanulnak is a társaiktól. 

– A mi gyerekeink nagy teljesítményt produkálnak, hiszen akik hozzánk járnak, többnyire más képzésekben is részt vesznek, és gyakran fáradtan érkeznek, ami teljesen belátható. A jóízű beszélgetéseink is sokat jelentenek a számunkra, mert ezek fel is frissítik őket. Igyekeztem minél több új technikát megismertetni velük, amire nagyon fogékonyak voltak. 
– Mindegyikünk szakában az a legfontosabb, hogy a diákjaink nagyon kreatívak legyenek, minél nagyobb fantáziával. Ez sajnos a mai gyermekek többségénél (nem a művészeti iskolába járóknál) hiányzik. 
– Mi felnőttek azt is tudjuk, hogy bizonyos esetekben a művészeti tevékenységek a gyógyulást is elősegítik. A rossz hangulatban, pláne a depressziós jelek hatásakor nagyon fontos, hogy valamilyen manuális tevékenységgel foglaljuk le magunkat. A tevékenységünk során ezt a képességüket is fejlesztjük (ami a mai korban egyre inkább elmarad), hiszen a munkáinkat a saját kezünkkel végezzük el. 
 

– Szükség van-e a rajz tanítására? 
– Gyakori szülői vélemény, hogy nincs rá szükség! Pedig ez az a tantárgy, ahol a gyermek kiélheti a manuális képességeit és a fantáziavilágát. A többit konkrét, meghatározott ismeretanyag felhasználásával sajátíthatják el. Ezt kihasználva próbáljuk őket arra szoktatni, hogy használják ki a fantáziavilágukat, és a vízióikat jelenítsék meg a képeken. 

– Egyediek és különlegesek a gyermekrajzok is. 
– Hogy miért? Mert az ő munkájukból is csak egy van, hiszen más olyat nem csinál. A megszületésüktől kezdve egyediek lesznek. Nyilván egy kicsit hatnak egymásra, de azért nem ugyanazok, hiszen egymás mellett ülnek, és arra ők is nagyon vigyáznak. 
 

Gratuláció az egész családnak 
– A gyermekeknek a gyönyörű munkájukhoz, a kedves szülőknek pedig ahhoz, hogy hozzánk járatják őket! Tessék alaposan megnézni a kiállított munkákat, amikből kitűnik, hogy az ifjú alkotóik milyen szép, pontos és tiszta munkákat tettek le az asztalra. Ez is nagy örömöt ajándékoz az alkotóknak és nekünk, a tanároknak egyaránt. 
 

Akik a mennyországból érkeztek 
Róluk Szabó Ágnes tanárnő a következőket mondta el. 
– Nagyon örülök annak, hogy a mi munkáink is itt láthatók, amikre (mindre) nagyon büszke vagyok. Jellemző a mai helyzetünk is, hiszen erre a szép ünnepségre egyenesen a munkánkból, a kézműves-foglalkozásról érkeztünk a gyermekekkel együtt. 
– Szeretném elmondani mindenkinek, hogy a mi csoportunk nagyon különleges, hiszen a mennyországban tanulunk! Ugyanis szó szerint az evangélikus templom kertjében tartjuk az óráinkat. Előbb ott játszanak a gyermekek, aztán, úgy nem mellékesen, de leszivárognak és alkotnak is egyet. 
– Most nézzük csak meg a tanítványaim kezeit! Kérem, hogy tartsátok fel, hogy mindenki láthassa! – kérte meg őket mosolygós arccal. – Remélhetőleg mindenkié csupa maszat, hiszen nem sokkal ezelőtt még festettünk. Így aztán óhatatlanul arcfestés is lesz belőle, de azért került belőle a lapokra is. 

– Szerencsére sok szép kézműves alkotásunkat láthatjuk itt kint az asztalon, illetve a tárolókban, s remélem, mindenki gyönyörködni fog azokban, aki belép ebbe a terembe a nyár végéig. 
– Két csoportban működünk, de szerencsére olyan sokan vagyunk, hogy egyszerűen nem férünk el! Ezért az ősszel más lesz a csoportbeosztásunk, sőt, van egy olyan tervünk is, hogy a szülőknek is adunk a kézműveskedésre lehetőséget, és akkor ők is a mennyországban érezhetik majd magukat.