Ő volt a „második honalapító”

IV. Béla 1206. november 29-én született, apja II. András magyar király, édesanyja pedig Merániai Gertrúd volt. Életének első nagy tragédiája 1213-ban volt, amikor is anyját, Gertrúd királynét meggyilkolták, amelyről Katona József Bánk bán drámája és Erkel Ferenc azonos című operája számol be. 
 

Apját, II. András magyar királyt követte a trónon annak halálakor. 1235. október 14-én Székesfehérváron koronázták Magyarország törvényes királyává. Béla erejének teljében, messzemenő tervekkel és nagyon határozott szándékkal foglalta el a magyar trónt. 
Uralkodásának első intézkedéseivel már mindenki számára világossá tette, hogy sok tekintetben szakítani kíván apja korábbi elképzeléseivel. Politikai ideálja az első Árpádok korlátlan hatalma volt, célja pedig nagyapja, III. Béla magyar király dicsőséges korának visszaállítása, akit korának egyik leggazdagabb európai uralkodójaként ismer a történelem. III. Béla uralkodása alatt a magyar állam talán egyik legsikeresebb korszakáról beszélhetünk, felvirágoztatta a gazdaságot, a kultúrát és általánossá tette az írásbeliséget. Sikeres külpolitikájának eredményeképp pedig királyságának befolyási övezete is gyarapodott. Huszonnégy esztendős uralkodásának végére Magyarország vált az egyik vezető hatalommá Kelet-Közép-Európában. Regnálása tehát sok tekintetben az Árpád-kor csúcspontját jelentette. Nem csoda, ha ez a dicsőség lebegett az új király, IV. Béla szeme előtt is. 
Béla idejében került sor a kunok befogadására is, akik eleinte azonban nomád életmódjuk miatt többször is összetűzésbe kerültek a helyi nemességgel, de a király támogatta őket, mert jelentős haderőt képviseltek, továbbá befogadásukkal IV. Béla a kereszténység terjedését látta a kunokban, akik ugyanis pogányok voltak. 
 

A király számításait keresztülhúzta a tatárjárás 
A magyar Julianus barát miután 1235-ben elérte a volgai bolgárok országát, majd a keleten maradt magyarokat meglátogatva először adott hírt IV. Béla királynak a készülő mongol támadásról. Magyarország nem készült fel megfelelően a tatár támadásra, a sorozatos hibák az udvar részéről is jelentősen hozzájárultak a tatárdúláshoz. 
A tatárjárás az Európa elleni mongol inváziót jelenti, ezek a támadások a XIII. század történelmének meghatározó eseményei voltak. Magyarországot 1241–42-ben megszállták és szinte teljesen elpusztították, IV. Béla magyar király az Adriai-tenger partmellékén található Trau (ma Trogir néven egy tengerparti város Horvátországban) sziget várába menekült. 
Egyébként a történetírók tévesen nevezik tatároknak a mongolokat, az elnevezés onnan ered, hogy a Fekete-tengertől északra élő türk nyelvű népcsoportok egy része behódolt a mongoloknak, és felvette az egyik mongol törzs, a „ta-ta” nevét, majd segédnépként részt vett a mongolok további hadjárataiban. 
 

Batu kán, a tatárok vezére úgy gondolta, hogy ha hódító háborúját Magyarország ellen kezdené meg, a lengyelek bizonyára a segítségükre sietnek, így először Lengyelország ellen indított támadást egy 10 ezer harcosból álló hadsereggel. A legnicai csatában, amelyre 1241. április 9-én került sor, döntő vereséget mértek a lengyelekre, viszont a győztes ütközet ellenére, a mongolok nem akarták elfoglalni az országot, hanem Morvaországon keresztül Magyarországra zúdultak, és csatlakoztak Batu kán főseregéhez. Ezzel kezdetét vette az úgynevezett tatárjárás, amikor is a muhi csatában legyőzték a magyar seregeket, majd feldúlták az országot. 1241 áprilisa és 1242 márciusa közötti majdnem egy év leforgása alatt a mongol sereg dúlá­sa nyomán Magyarország lakosságának körülbelül a fele elpusztult (3 millióból kb. 1,5 millió ember), emellett hatalmas volt az anyagi kár is. A krónikák szerint a mongol sereg is sok harcost veszített, és nem tudta megsemmisíteni a teljes magyar haderőt, továbbá a tatárok nem tudták elfoglalni a magyar várak jelentős részét sem. Erre bizonyíték az, hogy IV. Béla nem sokkal a pusztító tatárjárás után több külföldi hadjáratot is vezetett. 
 

IV. Béla igyekezett kiküszöbölni korábbi hibát 
A menekülő magyar királynak védelmet adó Trau várát, Kádán kán serege ostrom alá is vette, de 1242 tavaszán a tatár sereg váratlanul elvonult, és egy romba döntött országot hagyott maga után. A történészek körében máig vita tárgyát képezi ennek a kivonulásnak az oka. Egyesek szerint a mongol nagykán halála kapcsán kialakult hatalmi harc miatt sietett Batu kán haza, hogy részt vehessen a kánválasztáson, mások viszont ezt azzal támasztják alá, hogy a tatárok, akik szintén nagy veszteségeket szenvedtek a hódításuk során, igyekeztek új erőt gyűjteni, majd ezáltal egy újabb európai támadást előkészíteni. 
 

A visszatérő IV. Béla király egy romokban heverő országot talált, de a mongol hadjárat tapasztalatai ráébresztették korábbi politikájának a hibáira. Ezért első dolga volt, hogy megegyezést kötött az ország nagybirtokos nemességével, ezzel elhárult az egyik legnagyobb akadály, miszerint az új birtokvizsgálatok már nem a királyi birtokok erőszakos restaurációját szolgálták, hanem biztosították az egyén maga jogos tulajdonát. Politikájának középpontjába egy új tatár támadás elhárítására tett intézkedéseit helyezte, ezért korszerű kővárakat építtetett. Birtokadományainak köszönhetően a magánvárak aránya alig harminc év alatt 60 százalék fölé emelkedett. IV. Béla ezzel is példát mutatott, 1250 táján felépítette Visegrádot. 
Annak ellenére, hogy a különböző birtokadományozások csökkentették a király bevételeit, apjától eltérően Béla értékálló, jó minőségű pénzt veretett, ezzel fellendült a kereskedelem is. 
Megkezdődött a városiasodás folyamata, Zólyom, Körmend, Besztercebánya ekkor kapott városi rangot, majd az ország újjáépítése keretében Budavárnak is alapítója lett. Az építkezés 1243-ban kezdődött el, és egy esetleges újabb mongol támadás miatt ugyancsak felgyorsult az építkezés, így az 1255-ben kiadott oklevél már Budavárat mint megépített erődítményt említi. A királyi pénzverdét is ide telepítette az uralkodó Esztergomból. 
 

Létrehozta a nehézlovasságot 
A másik nagy tanulság, amit IV. Béla király leszűrt a tatárjárásból, az a nehézlovasság (védő és támadó fegyverrel fölszerelt, elsősorban közelharcra alkalmas lovasság, a lovas harcos egész testét lemezpáncélzat fedte és zárt sisakot hordott) hatékonysága volt. Az uralkodó ugyanis ráeszmélt arra, hogy az említett nehézlovasság sokkal sikeresebben tud védekezni a nomád tatárokkal szemben. A király ezért arra kötelezte a városokat, hogy meghatározott számú lovagot állítsanak ki háború esetén, ezt a rendeletét nagyon komolyan kellett venni, aki elmulasztotta, büntetésre számíthatott. A tatárjárás során a lakosság közel fele elpusztult, ezért IV. Béla külföldi telepeseket hívott be az országba. Jelentős területeket kaptak, de cserébe viszont kővárakat kellett építeniük, és nehézlovasságot kellett kiállítaniuk, amelyet bármikor a király rendelkezésére kellett bocsátaniuk. 
 

Azt lehet mondani, hogy IV. Béla rövid idő alatt a tatár pusztítás után, talpra állította országát, annyira, hogy több sikeres hadjáratot is folytatott az osztrákok és a velenceiekkel szemben. A hatalom megosztása egy belháborút is jelentett Béla és fia, István között, ugyanis IV. Bélának nem tetszett fia túlzott önállósága – aki felvette az ifjabb király címet – ezért 1264 nyarán rajtaütésszerűen megtámadta. Istvánt teljesen felkészületlenül érte a támadás, várai szinte ellenállás nélkül adták meg magukat, hívei pedig tömegesen hagyták el. Béla elfogta István egész családját is, a herceg megmaradt hívei azonban Erdélybe vonultak vissza, ahol jelentős hadsereget toboroztak, majd miután kiszabadították a herceg családját, István fokozatosan megfordította a háború menetét, de az 1265-ös sikeres Isaszegi csata ellenére István kijelentette, hogy nem akarja apját elűzni a magyar trónról. Bár István és Béla hivatalosan békét kötöttek, viszonyuk egészen a király haláláig nagyon feszült maradt. IV. Béla ugyanis kénytelen volt visszaadni fiának a teljes keleti országrészt, ezzel visszaállt az a korábbi megosztottság, amely a kettejük közötti konfliktust is okozta. 
IV. Béla magyar király 1270. május 3-án hunyt el, utóda fia lett V. István néven. Az új király apjának köszönhetően egy újjáépített, virágzó és megerősödött királyságot kapott örökségül. IV. Béla országának újjáépítésénél ugyanis elindult a magyar városok fejlődése, megjelent a polgárság, új országrészek települtek be, és a különböző hadügyi reformokkal pedig jelentősen megerősödött az ország védelme. Hibái ellenére a magyar történelem egyik legnagyobb királya volt! Halála után IV. Bélát az esztergomi ferencesek templomában temették el, az utókor méltán a „második hon­alapítóként” tekint rá. 
 

Felhasznált irodalom:

– Almási Tibor: A tizenharmadik század történelme; Pannonica Kiadó, 2000. 
– Szabó Magda: Béla király, Magvető Kiadó, Budapest, 1984. 
– Kristó Gyula: Az Árpád-kor háborúi; Zrínyi Kiadó, Debrecen, 1986. 
– Magyarország uralkodói. Bu­dapest, Pannonica Kiadó, 2003. 
– Grandpierre K. Endre. Királygyilkosságok. Magyarok Titkos Története, 1991. 
– Dümmerth D. (1977): Az Árpádok nyomában, Panoráma, Budapest. 
 

IV. Béla királyt ábrázoló mellszobor Jászfényszaru Város Önkormányzata és a Nemzeti Kulturális Alap finanszírozásával készült, és a „20 éves a város” ünnepségsorozat keretében állították fel
Fotó: fenyszaru.hu

Béla fogadta be a kunokat is, mert jelentős haderőt képviseltek