Hét nap alatt tíz előadás

2022.05.16. 14:00

MIKRO Fesztivál: először, ám – remélhetőleg – nem utoljára

Dunaújváros Egyhetes fesztivállal zárja a színházi évadot a Bartók kamaraszínház június 5. és 12. között. Először rendezik meg ugyanis a MIKRO Fesztivált kamara- és stúdiódarabokkal: hét nap alatt tíz előadást láthat a közönség. A fesztivált Keleti Éva életmű-kamarakiállításával nyitják meg június 5-én: a Kossuth-díjas fotográfus egyben fővédnöke is a színházi szemlének.

Brousil Csaba

Vera című darab is színre kerül Fotó: Trifusz Péter

Fotó: PETER TRIFUSZ

A rendezvénysorozattal kapcsolatban Őze Áron, a Bartók színház igazgatója a következőket mondta: – 1992. július 14-én szavazta meg Dunaújváros közgyűlése a Bartók kamaraszínház megalapítását, épp harminc évvel ezelőtt. Az egykori döntés jubileuma is inspirált minket, amikor elhatároztuk, hogy országos kamarafesztivált szervezünk itt. Bartók Béla progresszív etűdjeinek kifejezését kölcsön véve „színházi mikrokozmoszt” formálunk egy hét alatt. Először rendezzük meg a MIKRO Fesztivált, és reméljük, hagyomány lehet belőle. Sokszínű a program, mert sokszínű a színház. A kamara jellegű előadások pedig még közelebb hozzák a nézőkhöz a színészt. A velünk élő színházat. 

Őze Áron, a Bartók színház igazgatója Fotó: LI
Forrás: Laczkó Izabella

Őze Áron azt is hangsúlyozta, megtiszteltetés számukra, hogy a fesztivál fővédnökségét Keleti Éva elvállalta. Kossuth-díjas fotográfus szerint rendkívül fontos, hogy ismét legyenek színházi szakmai-baráti találkozások: – A pandémia hullámai ide-oda dobálták a színházakat, ami lelkileg és mentálisan is megterhelt mindenkit. Szükségünk van egymás társaságára, szükségünk van a színházakra, a közösségekre. Nagyszerűnek tartom, hogy a Bartók színház megteremti ezt a színházi ünnepet, ahol ismét együtt lehet a szakma. Megtisztelő, hogy fővédnöke lehetek ennek a kezdeményezésnek, és drukkolok, hogy hagyomány váljon belőle.” – Hagyományteremtő szándékkal hívtuk életre a MIKRO Fesztivált. Az egyhetes fesztivál keretében a folyamatosan változó, sok problémával küzdő, mégis élő és lüktető színházi kultúra jeles alkotásait látjuk vendégül a Bartók színpadain, sűrített formában mutatjuk meg a város és a régió közönségének az általunk kiemelkedőnek tartott „mikro” produkciókat: monodrámákat, stúdió-előadásokat. Kívánom, hogy ez a fesztivál alkotónak és befogadónak is egyaránt a találkozás örömét és élményét adja. Olyan valós és szellemi eseménnyé váljon idővel, ahol önfeledten tudunk eszmét cserélni, ha kell vitázni, szórakozni, de mindenekelőtt együtt lenni és ünnepelni – mondta Csadi Zoltán, a Bartók színház művészeti igazgatója, a MIKRO Fesztivál programvezetője.

Keleti Éva Kossuth-díjas fotóművész Fotó: TEK/MN
Forrás: Teknős Miklós


A Bartók színház meghívására 10 produkció érkezik városunkba: Azt meséld el, Pista!; Született: Zrínyiné; Anna Karenina befejezetlen története – Love is the answer; Vera; Lázadni veletek akartam; Háy János: Elem; A lélek legszebb éjszakája; Egy német sors; LIAison; Nőkből is megárt. A gyerekek pedig a fesztivál idején dél­előttönként és hétvégén délutánonként is a Cimbora Produkció különféle interaktív előadásait nézhetik meg. A meghívott produkciókban – többek között – fellépnek: Molnár Piroska, Mácsai Pál, Tordai Teri, Horváth Lili, Pokorny Lia, Kerekes Éva, Mucsi Zoltán, Losonczi Kata, Grisnik Petra. 
(Forrás: Bartók színház) 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában