Tárlat

2022.05.23. 17:30

Felnőni Salazar Portugáliájában

Az António de Oliveira Salazar nevével fémjelzett portugál diktatúra mindennapjaiba enged bepillantás Szász Lilla fotóművész és Perenyei Mónika történész közös alkotómunkájaként megvalósult kiállítás, amely pénteken este nyílt meg a Kortárs Művészeti Intézetben.

duol.hu

Fotó: LI

Szász Lilla fotográfus a kortárs magyar fotóművészek középgenerációjának nemzetközi színtéren is elismert alakja. 2018-ban nyerte el a Budapest Galéria és Lisszabon városának alkotói ösztöndíját, Perenyei Monika művészettörténész pedig 2019 júliusát töltötte Lisszabonban ugyanezzel az ösztöndíjjal, amelyet egy archívumi kutatásokra kidolgozott kurátori programmal nyert el. Kettejük Maria Teresa Braz privát archívumára épülő, immár három éve tartó kutató-és alkotómunkáját foglalja össze és mutatja be a Kortárs Művészeti Intézetben pénteken megnyílt „Rabul ejtett szabadságok – Történetek a Salazar-diktatúrából” című fotókiállítás, amelyet dr. Pócsik Andrea kultúrakutató és João Miguel Henriques, a Camões Intézet lektora, a budapesti Portugál Nyelvi Központ vezetője ajánlott a KMI közönségének figyelmébe. 

Pócsik Andrea kultúrakutató nyitotta meg a kiállítást

Amint azt a kiállítás sajtóanyaga kiemeli: „...az 1948-ban született Maria Teresa gyermek- és ifjúkora a salazari diktatúra keretei között zajlott. Gyermekkorát és korai felnőttkorát apja fényképezte és filmezte. Személyes élettörténetén, magánéleti képein és felvételein keresztül a kiállítás látogatói bepillantást nyerhetnek abba, milyen lehetett nőként élni és felnőni Salazar Portugáliájában. Teresa édesapja amatőr fotográfus és filmes volt, aki mintegy lánya játszótársául szegődve, az otthoni szerepjátékokon és azok lefényképezésén keresztül a tiltásokkal teli közegben is életben tartotta a gyermeklány szereplehetőségeinek és képzeletvilágának gazdagságát, nyitottságát. 

Rabul ejtett szabadságok – június 25-ig szemlézhető a KMI-ben

Kedvenc babáját, amely az édesapjával együtt kitalált és megrendezett jelenetek főszereplője volt, Maria Joãonak nevezték: kettős, egy női és egy férfinévvel illették, mivel karakterét mindig az adott szerephez igazították. Teresa és édesapja fotókkal kísért története ugyanannyira szól egy apa-lány kapcsolatról, mint a korlátozó körülmények közti személyes szabadság megtalálásának lehetséges, és egy életre meghatározó formáiról.” 

Szász Lilla fotográfus és João Miguel Henriques a KMI-ben

Milyen is volt az élet a többség számára a Salazar nevével fémjelzett diktatúrában? António Costa Santos Era Proibido című könyvében így írt minderről: „El tudja képzelni, hogy egy olyan országban éljen, ahol állami engedély kell ahhoz, hogy öngyújtót használhasson? Milyen lesz az élet egy olyan országban, ahol egy nőnek a férje írásos engedélyére van szüksége ahhoz, hogy utazhasson, és az ápolónőknek tilos a házasságkötés?” 
Szász Lilla és Perenyei Mónika kiállítása személyes kép­emlékek segítségével mesél Portugália XX. századi múltjának meghatározó évtizedeiről. A kiállítás június 25-ig várja az érdeklődőket a KMI-ben. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában