Hamlear

2022.04.16. 14:00

Városmajorban a Szabadtéri Színházak Találkozóján Őze rendezés

A Szabadtéri Színházak Találkozójával nyitja meg idei évadát a centenáriumát ünneplő Városmajori Szabadtéri Színpad; a rendezvény alkalmával június 1. és 8. között 9 produkciót láthat a budapesti közönség.

MTI

A Szabadtéri Színházak Szövetségének (SZSZSZ) rendezvényére érkeznek nagyszínpadi és kamaraprodukciók Kőszegről, Gyuláról, Szentendréről és a balatoni Kultkikötőből is - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
A közleményben Pócza Zoltánt, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnökét, a Kőszegi Várszínház igazgatóját idézik, aki elmondta, hogy a szervezet 25 éves jubileumát ünneplik meg az idén először megvalósuló Szabadtéri Színházak Találkozójával.
A találkozó zenés vígjátékkal nyit: Az Öreghíd alatt című előadás látható június 1-jén Göttinger Pál rendezésében. A Kőszegi Várszínház vendégjátékában a főbb szerepeket Ullmann Mónika, Grisnik Petra, Kálid Artúr, Epres Attila és Trokán Anna játssza.
A Szentendrei Teátrum Dunakanyar című előadása június 2-án látható a Városmajorban. A darabban Szinetár Dóra és Makranczi Zalán játszik. Karinthy Ferenc egyfelvonásosát Szinetár Miklós állította színpadra.
Június 3-án a Hamlear, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Gyulai Várszínház közös produkciója látható, Őze Áron rendezésében. Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba darabja Shakespeare két műve, a Hamlet és a Lear király cselekményét fűzi egybe. 

A két dráma egymásra rímelő viszonyait, konfliktusait összehangolva kínál nagyívű, a főhős ifjúkorától öregkoráig tartó, burleszk elemekkel átszőtt paródiát. A főbb szerepekben Nagy Ervin, Sipos Imre, Vasvári Csaba, Papp János, Jegercsik Csaba, Ágoston Péter és Kovács Vanda látható.
A Kőszegi Várszínház produkciója június 4-én tekinthető meg a Városmajori Szabadtéri Színpad kisszínpadán. A Grecsó Krisztián Vera című regényéből készült monodráma Göttinger Pál rendezésében, Grisnik Petra előadásában látható.
Június 5-én két alkalommal játsszák a Dalok a Kamrából című gasztrokoncertet a Catwalk Concert Productions és a Városmajori Szabadtéri Színpad első közös produkcióját. Az előadás Mautner Zsófi gasztroblogger konzulensi közreműködésével jött létre. A Soharóza kórus a gasztrokoncerten körbejárja a sütési-főzési szokások átalakulását.
A Gyulai Várszínház 2021-es ősbemutatóját, a Karády zárkája című előadást, Béres László rendezésében, június 6-án tekintheti meg a budapesti közönség. Darvasi László darabjában Karády Katalin (Bartha Boróka) élete szerepét alakítja. Az ünnepelt dívát ezúttal a Gestapo 525-ös számú cellájában látjuk és halljuk - olvasható a darab ismertetőjében.
A Városmajori Szabadtéri Színpad 2021-ben bemutatott saját produkcióját, Az Ahogy teccik - nemtragédia című parafrázist a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei adják elő június 7-én. Az elsősorban középiskolásoknak szóló zenés színházi előadás, amelynek zenei vezetője Beck Zoltán, a 30Y zenekar alapítója, Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékának átirata, amelyben az eredeti dráma csupán kiindulópont.
A Csukás István meséiből készült Süsü és barátai című előadást a Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány produkcióját június 8-án tekinteheti meg a közönség a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
Június 8-án Gergye Krisztián Társulata a képzőművészet és a tánc párhuzamaira fókuszáló Szinesztézia című előadása zárja a Szabadtéri Színházak Találkozóját. Az előadás, amelyben Nagy Csilla és Gergye Krisztián lép színpadra, a társulat, a Szentendrei Teátrum és a Kőszegi Várszínház koprodukciójában készült, a Ferenczy Múzeumi Centrum szakmai támogatásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában