Beszélgetés

2022.02.06. 20:00

Góbé együttes: fúziós népzene, különleges zenei fűszerezéssel

Január végén jelent meg az önmeghatározása szerint fúziós népzenében utazó, 2007-ben alakult Góbé zenekar negyedik nagylemeze, az Élem. A népszerű együttest 2020-tól két, dunaújvárosi kötődésű zenész is erősíti, akik egyben le is képezik a Góbé zenei sokszínűségét, hiszen a bőgős-basszusgitáros Hegyi Zoltán a jazz­muzsika felől, amíg Várai Áron erős népzenei háttérrel érkezett a csapathoz, amely február 11-én tartja lemezbemutató koncertjét a fővárosi Akvárium Klubban. A Góbé dunaújvárosi „szekciójával” Zoltánnal és Áronnal beszélgettünk.

Szabó Szabolcs

Tavasszal turnéra indul a Góbé – képünkön (b-j) Hegyi Zoltán, Egervári Mátyás, Várai Áron, Czupi Áron, Rigó Márton, Vizeli Máté Fotó: gobeband.com

Fotó: SOMOGYI LAJOS

– A Móricz Zsigmond Általános Iskola ének-zene tagozatára jártam az első négy évben. Nagyon szerettem, és az ott szerzett alapok a mai napig fontosak számomra. Majd a nyolcosztályos gimnázium a Széchenyiben. Itt Pocsai Mária által vezetett kórusokban szerepelhettem – erre az időszakra is szép emlékként gondolok vissza. A nagybőgővel a Sándor Frigyes Zeneiskolában ismerkedtem meg. Nagyon sokat köszönhetek mentoromnak, Szabó Attilának, aki megtanított az alapokra. A pályaválasztáskor már eldöntöttem, engem igazából a zenei pálya érdekel, ám a szüleim jelezték: azért jó lenne, valamilyen tisztes polgári szakmát is választanék. Így az érettségi után a Pázmány Péter Egyetem pszichológia szakán folytattam a tanulmányaimat. A bölcsészkar elvégzését követően 2016-ban jelentkeztem a Zeneakadémia jazz-bőgő szakára, amelyet kitüntetéses oklevéllel zártam. Már a gimis évek alatt is több formációban zenéltem, ez azóta sem változott. Nagyon örültem, amikor 2020-ban csatlakozhattam a Góbéhoz, hiszen kiváló inspiráló zenészekkel dolgozhatok együtt – mondta el lapunknak Hegyi Zoltán. 

– A jazz világából érkezett, miként találkoztak a Góbé csapatával? 

– Két korábbi alaptag – Csasznyi Imre és Tímár Márton – kiválása után az együttes új zenészeket keresett. Korábban szerepet vállaltam más népzenei formációban, innen volt a kapcsolat Egervári Mátyással, aki meghívott egy meghallgatásra. Jelzem, örültem, hogy átmentem a meghallgatáson, és befogadott a csapat. 

 

– Az új lemezhez kapcsolódóan a korábbi interjúban jelezték, hogy ott vannak a „folkrendőrség” Interpol-listájának az élén. 

– Ez inkább egy vicces szituáció. A Góbé bátran nyúl az autentikus népzenéhez. Beemelünk számos könnyűzenei elemet is. Mindig ügyelünk az alapértékek megtartására, igyekszünk szórakoztató, egyben tartalmas és minőségi muzsikával szolgálni a közönségnek. Izgalmas zenei vegyes vágott. Erre törekszünk. Érthető, hogy mint az autentikus népzenét képviselő zenészek, együttesek kapunk némi kritikát, ám mindezt el kell fogadnunk. A Góbé zenekar tagjai számos formációban érdekeltek. Itt van például a Folkside is, amely az együttes egy másik projektje, és szívesen vállal fellépéseket tanórákon, táncházakban is. 

 

– Szintén 2020-ban csatlakozott a Góbéhoz Várai Áron, aki egyből frontember, azaz énekes is lett a zenekarnál. 

– Korábbról is ismertem már a Góbét, és követtem a munkásságukat. Nagy koponyák, a zenét értő és remekül művelő zenészek játszanak a Góbéban, így örültem, hogy egyál­talán szóba került a nevem. Engem anno Hegyi Zoli hívott fel, hogy lenne egy ilyen lehetőség. Nem volt kérdés, hogy elmegyek a meghallgatásra. Zoli akkor már bekerült a zenekarba. Szinte egyből megtaláltuk a közös hangot, és úgy érzem, jól sikerültek az Élem című friss albumunk felvételei is. A zenekaron belül korábbról már volt több kapcsolódási pont is, így könnyű volt a beilleszkedés. 

 

– Évtizedes kötődése van a népzenéhez, ugyanakkor a Góbé mellett számos formációban is zenél. 

– Való igaz. A kezdetekről annyit, hogy nagyon sokat köszönhetek a néptáncnak, a táncház-mozgalomnak. Itt mindenképpen meg kell említenem Szárszó Lajost és Czuppon Pétert, akik ezen a pályán elindítottak. A Góbé mellett több más formációban is zenélek. Egyik szívügyem a Korinda, amely a magyar nyelvterület keleti végein élő népcsoportok hagyományos népzenéjének hiteles tolmácsolását tűzte ki céljául. És emellett ott van még a Dante is, amelyben régi barátokkal dolgozhatunk együtt. 

 

– Izgalmas zenei kínálat, ám a járványhelyzet nyilván ezt a szcénát is komolyan megviselte. A zenélés mellett vélhetően szükség volt és lesz is más kenyérkereseti foglalkozásra is. 

– Zenélek, tanítok, alkalmazkodom. A Baranya megyében található Nagykozáron élek, itt már dolgoztam napszámosként is és az építőiparban is. Nem áll távol tőlem a kétkezi munka. Jelenleg azonban szeretnék a zenélésre koncentrálni. 

 

– Február 11-én a fővárosi Akvárium Klubban lesz a lemezbemutató koncert. Turnéra is készül a Góbé? 

– Igen. Már szervezzük a tavaszi és az őszi klubkoncerteket, és készülünk a nyári fesztiválszezonra is. Szeretnénk a lehető legtöbb helyen bemutatni az Élem című új lemezünket. Székesfehérváron már körvonalazódik egy fellépésünk, de mindenképpen szeretnénk játszani Dunaújvárosban is. A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házával felvesszük a kapcsolatot, remélhetően összejön majd a koncert. Zoli és magam is nagyon remélem, hogy hazai környezetben is be tudjuk mutatni az Élem anyagát. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában