Színes programokkal

2022.01.25. 08:00

Megünnepelték a magyar kultúra napját

Január 22-én, szombaton a Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár szervezésében ünnepelték a nagyvenyimiek a magyar kultúra napját. 18 órakor Debreczenyi Kálmánné könyvtárvezető köszöntötte a megjelenteket, és az ünnepi felvezető után két helyi program eredményét ismertette.

Horváth László

December 31-én zárult a „Mert olvasni jó” című verseny, amelynek fő célja volt az olvasást megszerettetni a gyerekekkel. Sajnos, ezt a tevékenységet egyre jobban kiszorítják korunk technikai eszközei, lehetőségei. A fiatalok olvasási szokásai is megváltoztak, pedig minden egyes elolvasott könyvvel gazdagodik ismerettáruk, anyanyelvük, műveltségük és kultúrájuk. 

Az olvasóversenyt immáron ötödik alkalommal hirdették meg. Minden évben a könyvtár által kijelölt könyvekből lehetett választani, és minél többet elolvasni. Az első évben tíz, a másodikban húsz, majd harminc, és tavaly már harmincöt könyv állt a versenyzők rendelkezésére. A művekhez járt egy kérdőív is, ellenőrizendő, valóban elolvasták-e a könyveket? 

A program sikerére jellemző, hogy az ötévesnél fiatalabbak közül 37-en neveztek a versenyekre, s összesen kétszázhatvankilenc könyvet olvastak el. Az elmúlt esztendőben heten álltak rajthoz, ami a tavalyi járvány sújtotta évhez képest szép szám, hiszen a könyvtárba is kevesebben jártak, mint egyébként. 

 

Udvarhelyi Boglárka sok zenével és humorral szórakoztatta a közönséget Fotó: Horváth László

A nemes versengésben végül első helyen végzett Dálnoki Marcell, aki mind a harmincöt könyvet elolvasta. Másodikként végzett Fábián Vince 11 könyvvel, harmadik Nagy Erik 10, valamint negyedik Molnár Villő 9 könyvvel. Különdíjat érdemelt Dálnoki Marcell és Molnár Villő, akik még rajzot is mellékeltek. Továbbá dicséret járt Sallai Jázmin Lilinek, Tóth Zsongornak és Szalonna Mihálynak a részvételért. 

Az olvasói verseny után az adventi kalendárium felhívására elkészült dekorációk közönségszavazatos ­díjátadása következett, amelyben Dolmány Mária vehette át az első helyezésért járó ajándékkosarat. A többi résztvevőnek a fő szervező, Sassné Szikszai Krisztina juttatja majd el az elismeréseket. 

A díjátadó után vidám, zenés program zárta a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvényt, amelyben Harsányi Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes művész és Udvarhelyi Boglárka operetténekes szórakoztatta a közönséget. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában