„A mai fiatalok most másként vannak nehéz helyzetben”

– Wedekind talán legtöbbet játszott, feldolgozott darabjáról beszélünk, amely megjelenésekor (1891) komoly botrányt okozott. Miért pont erre eset egy ifjú rendező választása? 

– Némi túlzással Wedekind remekműve végigkísérte az elmúlt évtizedeimet. Személyesen is kötődöm ehhez a darabhoz. Tizenhat évesen eljátszhattam még Egerben a főszereplő Menyust, majd amikor a színművészetire felvételiztem, ebből vittem a monológot. Az egyetemen pedig Alföldi Róbert rendezett számunkra vizsgaelőadást A tavasz ébredéséből. Lassan tehát már közel húsz éve velem van ez a mű, és az elmúlt évek során egyre inkább megerősödött bennem, hogy jelenleg is mennyire fontos az a gondolat és üzenet, amelyet ez a darab képvisel. Amikor Wedekind megírta – most már jóval 130 évvel ezelőtt –, egyfajta tükröt akart állítani az akkor uralkodó álerkölcsnek. A kor embere nem igazán volt képes beszélni a szexualitásról. Ez a tájékozatlanság a darabban két fiatal teljesen értelmetlen halálát hozza el tragikus végkifejletként. Most, 2022-ben már bizonyos tekintetben jóval felvilágosultabbak a fiatalok, mint A tavasz ébredésének születésekor. Ám általánosan még most sem működik a nyílt és hiteles kommunikáció e témában. Sajnos még most sem tudjuk nevén nevezni a dolgokat, pedig hatalmas szükség lenne erre. Miközben ez a világ egyik legtermészetesebb dolga. Ugyanúgy emberi, mint az étkezés vagy a levegővétel. A mai fiatalok másként vannak nehéz helyzetben. Itt vannak a mindenki számára nagyon könnyen, akár egy-két kattintással elérhető felnőtt, pornográf tartalmak. És ha nem kapnak őszinte válaszokat a tizenévesek, akkor azt fogják gondolni, hogy ezt így kell csinálni. Ezen kreált elvárásoknak akarnak megfelelni. 

Ez az előadás egyből úgy kezdett el működni, ahogy azt megálmodtam

– Szász Hanna dramaturggal bátran hozzányúltak Wedekind klasszikusához. 

– Számunkra az volt a fontos, hogy a három fiatalra – Wendla (Fekete Ágnes), Menyus (Vrabecz Botond), Marci (Tóth Mátyás) történetére helyezzük a hangsúlyt. Való igaz, a szerző az eredeti előadásban sokkal több szereplővel dolgozott és több témát is behatóbban érintett. Mi a szexuális elfojtással kapcsolatos konfliktusokat próbáltuk kiemelni, és e témakört feldolgozni. 

– Említette, hogy többször is színművészként vállalt szerepet e darabban, most pedig rendezőként gondozza az előadást. Milyen érzésekkel tekint most erre az előadásra? 

– Közel egy éve, amikor a Bartók színháztól érkezett a felkérés, szinte egyből rávágtam, hogy akkor vigyük színpadra A tavasz ébredését. Az utóbbi húsz esztendőben rendre dolgom volt ezzel a darabbal, és fantasztikus érzés, hogy a dunaújvárosi teátrum bizalmat szavazott nekünk. Továbbra is fontosnak tartom, hogy az előadás kérdésfelvetésein keresztül beszéljünk a mai valóságról. Izgalmas és nagyon felemelő érzés, hogy ami velem van két évtizede, az most az én elképzeléseim alapján elevenedik meg a színpadon. Talán ez az első olyan rendezői munkám, amely szinte azonnal úgy kezdett el működni, ahogy megálmodtam. 

– Nem könnyed problémákat jár körbe az előadás. Milyen fogadtatással lesz, lenne elégedett? 

– Talán a közönség soraiban sokan megdöbbennek majd, hiszen az előadás őszinte, azaz nem finomkodik. Ha egyes jeleneteket elkezdtünk volna letompítani, elfedni, akkor pont a darab szellemiségével, üzenetével mentünk volna szembe. Másrészt végig kerültük a szexualitást öncélúan, egyfajta polgárpukkasztó módon bemutató elemeket. 

– Akkor a célközönségben ott találjuk a kamaszokat, fiatal felnőtteket és a szülőket, pedagógusokat is… 

– Meglátásom szerint ez egy tipikus mezsgyeelőadás, azaz egyaránt szól a kamaszoknak és a már meglett felnőtteknek is. A kamaszlét érzékeny korszak az ember életében. Ilyenkor tele vagyunk kíváncsisággal, félelemmel. A színház feladata talán a bátorítás, hogy ebben az élethelyzetben sincsenek egyedül. Az pedig már a felnőtt társadalom feladata, hogy ne olyan mintát adjon tovább a következő generációnak, amely a ki nem beszélt tabukról, az elfojtásról szól. 

A darabról 

A Tavasz ébredése január 22-én mutatkozott be a Bartók stúdiótermében. Szereplők: Wendla – Fekete Ágnes, Menyus – Vrabecz Botond, Marci – Tóth Mátyás, Bergmann-né, Wendla anyja/Tanárnő – Marjai Virág, Gáborné, Menyus anyja/Tanárnő – Kovács Vanda, Gábor úr, Menyus apja/Igazgató/Álarcos úr – Jegercsik Csaba. Alkotók, dramaturg: Szász Hanna, zene: Bakk-Dávid László, jelmez: Rákay Tamás, dísz­let: Ivanics Tamás, Bertók Krisztián, hang: Vajda Géza, Beszedics Péter, fény: György-Selmeczi Mercédesz, Büki András, kellék: Siegrist Cecília, súgó: Zsifkov Anita, rendezőasszisztens: Szekeres Petra, rendező: Ivanics Tamás.