Színháztörténeti utazás

2021.12.02. 15:00

Művészi pályák – Varsányi Irén és kora

Két elemből álló – Kötelezők – Koncepciók; Művészi pályák címmel új, havi rendszerességgel jelentkező sorozatot indított a Bartók színház szeptemberben. Minden hónap utolsó csütörtökén a Művészi pályák-sorozat egy-egy darabja következik. Nem volt ez másképp novemberben sem: Varsányi Irén színésznő munkásságát állították a középpontba.

duol.hu

A színház a honlapján az előadás bevezetőjeként ezt írta: „Varsányi Irén, a Vígszínház első nagy korszakának – a Ditrói Mór által fémjelzett időszaknak – megkerülhetetlen alakja. Színházi működését szerénység, pontosság, lelkiismeretesség jellemezte. A színpadon a legegyszerűbb eszközökkel, mindig a legközvetlenebb emberi vonásokkal a leg­eszményibb színészi alakítást nyújtotta. Színészi skálájának terjedelme úgyszólván felmérhetetlen. Hogy a magyar színészet világszerte elismert érték lett, ehhez nem kis mértékben hozzájárult művészete és kivételes tehetsége is.”

Korabeli fényképek, levelek, képeslapok színesítették az előadást Fotó: ÓZ/Bartók Színház

Az előadás igazi színház­történeti utazás volt Csadi Zoltánnal, a Bartók művészeti igazgatója és dr. Gajdó Tamás színháztörténész vezetésével. Az érdeklődők képet kaphattak az 1900-as évek színházi világáról, különös tekintettel a Vígszínházra. Szó volt a teátrum építéséről, kulturális missziójáról, a korabeli Budapesten betöltött szerepéről. Első igazgatója Ditrói Mór volt, aki ­Kolozsvárról érkezett Budapestre, hogy a magával hozott művészekkel együtt igazi modern együttest hozzon létre. Kezdetben a francia bohózatjátszás központja volt a Víg, majd jöttek a híres magyar szerzők darabjai: Molnár Ferenc, Szomori Dezső, Heltai Jenő, Szép Ernő darabjait vitték színre a teátrumban.

Ditrói Mór szerződtette a társulatba Varsányi Irént, aki aztán élete végéig a Vígszínház tagja, s ünnepelt művésze volt. Kosztolányi Dezső sorait is idézték Varsányiról az előadáson, aki így írt a színésznőről: „Varsányi Irén a nagyon kevés alkotó színésznő közé tartozik. Mert ha visszatekintek pályájára, valami egész és nagyon összhangzatos bontakozik ki a sok-sok, egymástól elütő szerepéből, mely egyéniséget, a színésznő mondanivalóját jelenti. Pályája összefügg a Vígszínház történetével.” Varsányi Irén művészeti pályájának bemutatása során a nézők képet kaphattak a Vígszínház társulatának többi tagjáról és a játszott repertoárról is, benne a sikerdarabokkal, mint az Osztrigás Mici, a Csalj meg édes, az Úri muri vagy később a Csehov-darabok, amelyeket Varsányi Irén vitt sikerre a színházban. Még azt is megtudhattuk, hogy Varsányi Irén és Molnár Ferenc között szerelmi szál fűződött, illetve azt is, hogyan teremtette le írói képességeit „méltatva” Gárdonyi Gézát egy névtelen levélben.

Az előadás során rengeteg archív fotót mutattak be az előadók, ezzel is megidézve a kor hangulatát, sőt még egy némafilmrészlet is előkerült, ezen megcsodálhatták a nézők Varsányi Irén játékát, amelyet az Anna Karenina főszereplőjeként nyújtott. A következő Művészi pályák-előadás december 23-ára esett volna, de az ünnep közelsége miatt a színház úgy döntött, hogy azt majd egy későbbi időpontban tartják meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában