Megnyílt a Wesley-Da Capo művészeti iskola tárlata

A méltán kedvelt, belvárosi szórakozóhely tulajdonosai sokféle önzetlen segítségnyújtásuk mellett helyet biztosítanak az ifjú tehetségeknek is. A megnyitón a hozzátartozók és a barátok is megjelentek. Ez jó üzenet a gyerekeknek a figyelmükről és az elismerésükről. 

Simoc Szilvia, a Dózsa iskola ötödikese: – Mostanában a tanulás miatt egy kicsit kevesebbet tudtam a rajzolással foglalkozni, de aztán újra nekiálltam, mert szeretem csinálni. Legtöbbször a ceruzát használom. Van úgy, hogy a saját elképzeléseim szerint, máskor egy videó vagy fotó után dolgozok. 

Simocné Hegedűs Krisztina, az édesanya: – A kislányunk már az óvodában is megmutatta, hogy ügyesen rajzol, ott is nyert egy rajzpályázaton. Azóta is nagyon sokat gyakorol. 

Simoc Roland az édesapa: – Én is nagyon büszke vagyok rá, mert szépen rajzol, és kiállították az alkotását. Biztatni szoktam, hogy ne legyen lusta, mert tehetséges, és ha gyakorol, szép dolgokat készíthet. Mindig kikéri a véleményünket a munkáiról. A családban én vagyok a legkeményebb kritikusa, őszintén elmondom neki a véleményemet, mert azzal is segíteni szeretnék neki. 

Csuti Borbála: – A Széchenyi gimnáziumba járok, hatodikos vagyok. A Wesleynél tavaly óta tanulok. Feladatokat és szabad lehetőségeket is kapunk. Az akvarellel szeretek a legjobban dolgozni. A kedvencem, amikor szabadon rajzolhatunk. Minden nap gyakorolok, de attól még jó tanuló vagyok a gimiben is, ahol az irodalom és a történelem a kedvencem. 

Csuti Sáfár Orsolya: – Nagyon büszke vagyok a kislányomra. Ez a tevékenység a saját indíttatása volt. Egészen pici kora óta rajzolt, azóta is folytatja. Azt szeretném, hogy amit csinál, abban megtalálja önmagát. Amennyiben az a művészet és a rajz, akkor abban. Előbb a zenét próbálta meg, de inkább ezt választotta. 

Csuti Mária: – Én a nagyon büszke nagynéni vagyok. Most úgy érzem, hogy ezzel a tehetséggel, kreativitással, ráadásul a kedvenc tárgyaival nagyon sikeres lehet. Úgy érzem, hogy ebben a korban még csak a jót szabad nekik mondani, nehogy a kedvüket szegje. 

Kiss Anna képzőművész, a mesterük: – Élvezem ezt a szerepet. Azt gondolom, hogy egy kis csoportban ez egy nagyon szuper lehetőség. Péntekenként találkozok velük, ami nem túl sok idő a haladásunkhoz. Sokan otthon is dolgoznak, és behozzák megmutatni a munkáikat. Ez azért jó dolog, mert egy bizalmi viszonyt jelent közöttünk, másrészt tudok nekik segíteni abban, hogy mit hogyan kell kijavítani, ha szükséges. Mindig megerősítem őket a jó megoldásokban, sok dicséretet kapnak tőlem. Vegyes a korosztályuk, hiszen tíz és tizenöt év közöttiek. Nagyon izgalmas, amikor ugyanazt a feladatot kapják a kicsik és a nagyok is. Vajon ki, milyen módon oldja meg? Nagyon jó dolgokat készítenek. Sokat kell őket nógatni, de azért mindig kipréselem belőlük – teszi hozzá nevetve.