tárlat

2021.11.30. 19:00

Pats és Pats a zeneiskolában

November 25-én délután mutatkozott be Pats József és Pats Dániel „Pats és Pats” című rendhagyó, páros kiállítása a Sándor Frigyes Zeneiskola folyosógalériájában.

Szabó Szabolcs

Fotó: Zsedrovits Eniko

A főként zenei tematikájú alkotásokat felvonultató tárlat egyik sajátossága, hogy december közepén átalakul, és a friss, korábban helyben még ki nem állított munkákat szemlézheti majd a közönség a két képzőművésztől.

A megnyitón Balázs Eszter, a házigazda intézmény munkatársa felidézte, hogy a többek között Pats József kezdeményezésére létrejött A-csoport első művésztáborát 1989-ben rendezte meg Rácalmáson.

Két generáció, Dániel és József képei egy megújuló tárlaton

Azóta szinte évről évre sikerült megszervezni egy vagy több művésztelepet, amelyre sokszor külföldi alkotók is érkeztek. Szintén Pats József­hez és Pats Dánielhez kötődik a 2008-ban megalakult Skicc Csoport, amely hivatalosan 2011-ben lett a bejegyzett Skicc Művészeti Egyesület. A Skicc számos nagy sikerű nyári művésztábort szervezett a közelmúltban is számos településen. Az itt készült alkotásaikkal számos jótékonysági kezdeményezést segítettek.

A kiállított munkák meg is vásárolhatóak a zeneiskolában

József és Dániel alkotásai Dunaújvárosban három helyszínen láthatóak: az egyetemen, valamint a Klub Hotelben (itt meg is vásárolhatóak a munkák) és időszaki jelleggel a következő egy évben a zeneiskolában.

Pats József és Pats Dániel jelenleg a fővárosban élnek. Dániel dolgozik, míg édesapja betegségből lábadozik.

A megnyitót követően a Sándor Frigyes Zeneiskola tehetséges növendékeinek koncertjét hallgathatta meg az érdeklődő közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában