Gastroblues Fesztivál

2021.11.24. 11:30

Koncertek Pakson, Pesten klubokban és szállodában

A paksi Gastroblues Fesztivál szervezői az év végi hajrában alaposan elkényeztetik a blues és a rock kedvelőit. Erről tartottak múlt hét pénteken sajtótájékoztatót Pakson, a Gastroblues Klubban.

Agárdy Csaba

Az összejövetelen Gárdai Ádám szervező elmondta, az utóbbi két év a koronavírus-járvány miatt számukra sem volt egyszerű.

– Az már előrelépés, hogy az idén a szokásos időpontban, nézőkkel rendezhettük meg a fesztivált, nem úgy, mint 2020-ban, amikor online fesztiválunk volt. A látogatók számát korlátozni kellett idén, ezért a szokásosnál kevesebb zenekedvelő látogatott el Paksra, de a zenei színvonalat tartani tudtuk. A jótékonysági események sem maradtak el, úgymint a templomi koncertek, a jótékonysági borkóstoló és a jótékonysági főzőverseny. Ezek bevételeinek egy részét a kárpátaljai Visk magyar óvodájának ajánlottuk fel ugyanúgy, mint már jó néhány éve.

Gárdai Ádám, Gál Gábor, Szántó Zoltán, Süli János és dr. Kovács Antal a múlt héten pénteken megtartott sajtótájékoztatón Fotó: Molnár Gyula

Gárdai Ádám arról is beszélt, hogy jövőre harmincéves lesz a fesztivál, ennek szellemében készülnek. Több világsztárral felvették már a kapcsolatot, de neveket nem kívánt mondani, mert a vírus miatt most is minden bizonytalan. Az anyagi hátterük megvan a támogatók jóvoltából. Kiemelte, hogy a paksi önkormányzat és az MVM Paks Atomerőmű segítsége nélkül nem lehetne megrendezni a fesztivált.

Süli János, az atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter is kiemelte, hogy nehéz időket élünk a vírus miatt, de az élet nem áll meg. Szépen alakul az atomerőmű bővítése, a Roszatom munkatársai már a helyszínen dolgoznak, és ha már itt vannak, támogatják a fesztivált. Nem véletlen, hogy tavaly fellépett egy orosz blueszenekar is.

– Fontos, hogy ezekben a nehéz időkben az emberi értékeket ápoljuk – fejezte be beszédét a miniszter.

Dr. Kovács Antaltól, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatójától megtudtuk, az erőmű idén is a szokásos mértékben járult a fesztivál megrendezéséhez, és erre készül jövőre is.

Szántó Zoltán, Paks alpolgármestere fontosnak tartotta megemlíteni, a fesztivál szervezőinek magyarságtudatát, hogy milyen szoros kapcsolatot tartanak fel a határon túli településekkel, Paks testvérvárosaival.

– A fesztiválnak múltja van, tehát jövőjének is kell lennie – hangsúlyozta a politikus.

És most nézzük a programokat! November 27-én, tehát ezen a héten szombaton, 18 órától a paksi Erzsébet Nagy Szállodában Légli pezsgő- és borkóstolóval egybekötött lemezbemutatót tart az Éles Gábor Trió, és a zenészbarátaik is fellépnek Weisz Gábor, Gál Gábor és Ocsovay Damján révén. A sztárvendég Tóth Vera lesz.

December 4-én 18 órától az idei Gastroblues Fesztivál zenei anyagát mutatják be a Csengey Dénes Kulturális Központban. A fellépő zenekarok a Kalus and Doki Acoustic, a Mini Super­session (Török Ádám, Németh Károly, Németh Lojzi, Kézdy Luca, Lukács Peta), a Zippo (Led Zeppelin Cover Band), Egri Péter és a Mystery Gang lesznek. Ugyanezt a programot megismétlik a rendezők Budapesten az Analog Music Hallban december 10-én 10 órától. Annyi különbséggel, hogy itt láthatjuk majd a Hamburger Blues Bandet a világsztár Chris Farlowe-val kiegészülve. Őt a zenei világ a Colosseum brit jazz-rock, progresszív rockzenekar énekeseként ismerte meg a hatvanas-hetvenes években, és karrierje még most, nyolcvanegy évesen is tart.

Jegyek elővételben, kedvezményesen már kaphatóak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában