2021.09.13. 17:30
„Nekem az kell, hogy a szerkesztő számon kérjen”
Az olvasás világnapján, szeptember 8-án Szegő András a népszerű író, újságíró volt Szabó Gabi Mici vendége a Rácalmási Művelődési Házban. Sztárok, sztorik, műhelytitkok.
„Ha megérzem, akkor elmondom” – felelte nem kevés öniróniával Szegő András Szabó Gabi Mici azon kérdésére, hogy mikortól érzi magát újságírónak. A kérdező ezen az estén meglehetősen könnyű helyzetben volt, hiszen a vendég remek érzékkel adagolta a személyes történeteket, a sztárpletykákat és a műhelytitkokat.
Megtudhattuk például, hogy bár komoly sikerként élte meg a 2008-ban kapott Prima Primissima-díjat, ám elismerte a családi kasszának is jól jött az elismeréssel járó összeg. Különleges kapcsolat fűzte Hofi Gézához. Minden bizonnyal sorsszerű, hogy mindketten egy téves telefonkapcsolásnak köszönhetően ismerték meg feleségüket.
Kiderült az is, Szegő András komolyzene-rajongó, otthonában tekintélyes gyűjteményből válogathat.
– A zene nem igazán foglalkoztatott egészen tizenkilenc éves koromig, akkor találkoztam egy olyan produkcióval, amely nagyon nagy hatással volt rám. Jelenleg is vannak olyan darabok, például Schuberttől, amelyet nem merek berakni a lejátszóba, mert olyan elementáris hatással van rám.
Munkamódszeréről elmondta: – Az íróknak biztos kell az ihlet, csak hát én nem vagyok író. Nekem az kell, hogy a szerkesztő felhívjon, és erőteljesen hangon számon kérjen: Szegőkém, mi a fenét tökölsz már ennyit... Egy ilyen telefon után rám tör a halálfélelem, és neki állok írni, mint a güzü. Utolsó utáni pillanatos vagyok. Húzom-halasztom a leadást, ameddig csak lehet. Mert reménykedem, hogy előbb-utóbb csak eszembe jut majd valami jó... Aztán megijedtek, hogy ki fognak rúgni, és akkor leadom az anyagot. Mindig Kosztolányival nyugtatom magam, aki azt mondta, a jó művek az utolsó pillanatban születnek. Ugyanis, ha sok ideje van az embernek, akkor cizellál, kihúz-behúz.
Ha nincs idő, akkor jóval egyszerűbb a helyzet, a lényeget kell írni és kész...
Szegő András szenvedélyes focirajongásáról is beszélt. Honvéd-szurkolóként követte a csapatot annak idején Diósgyőrbe és Bécsbe is.
– 1992-ben volt egy nap, mikor kezet foghattam Göncz Árpád köztársasági elnökkel, Szvjatoszlav Richterrel, aki a világ talán legnagyobb zongoraművésze volt, és Varga Károllyal, a Honvéd balhátvédjével. Mentem haza, és áradozva meséltem, képzeljétek, megismerkedtem a Varga „Kacsával”. Még a Détári Döme Olaszországban játszott és hozott a gyerekeknek csokoládét, ennek a papírja a mai napig megvan. A múlt század ´70-es és ´80-as éveiben még voltak itthon olyan focisták, akikért lehetett rajongani, és én nagyon tiszteltem és szerettem őket. A Puskás Öcsivel is készíthettem interjút, egy kivételesen tisztességes embert ismertem meg benne.
A sokak által olvasott interjúival kapcsolatban kifejtette:
– Nem azzal foglalkozom, hogy a velem szemben ülő ember adott esetben úgymond „kis színész” vagy „nagy színész.”. Az ember érdekel, az, hogy hogyan él, mit gondol a világról. Volt szerencsém találkozni és interjúzni olyan kiváló alkotókkal, mint például Jancsó Miklós vagy Feleki Kamill. Ezek a nagy találkozások, a mai napig meghatározók számomra, és hálás vagyok a sorsnak, hogy beszélgethettem ezekkel a nagyságokkal.
Az esten szóba kerültek azok a színésznők, dívák, akikkel szintén beszélgetett Szegő András.
– Előfordul, hogy szerelembe esek egy-egy interjú során. Ez körülbelül három napig tart, viszonylag hamar elmúlik. Éjszakánként nézem a plafont, a feleségem ebből már tudja, hogy mi a helyzet. Semmi komoly. Rendre csalódás a vége, volt olyan, hogy a beszélgetés után pár héttel már meg sem ismert, oda se köszönt a színházban. Ezt is el kell fogadni...
Szegő Andrást a közel kétórás beszélgetés követően vastaps búcsúztatta a művelődési házban.
