Bartók éjszakája

2021.09.12. 20:00

Bartók éjszakája sikerrel, hagyományt teremtettek

Hagyományteremtő céllal rendezte meg szeptember 10-én a Bartók színház a Bartók éjszakáját, amit egyben évadnyitónak is szánt.

Agárdy Csaba

Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

A program a 70 – Múlt, Jelen, Jövő elnevezésű műsorral kezdődött, amikor a 70 éves Dunaújváros előtt tisztelegtek a szervezők és a résztvevők. Érdekes volt, hogy különböző anyagokból virágokat készítettek, amiből egy 70-es alakzatot formáltak a színház előtti téren, és ez a hetvenes szám szerencsére egészen késő este is látható volt, vagyis az esemény résztvevői, a környék lakói tisztelettel viseltettek e performansznak az irányába.

Ki kell emelni a Quintia zenekar előadását, amely nagyon visszafogottan fogalmazva is nemzetközi szintet produkált. Láthattunk, hallhattunk beszélgetést Varga Liviussal és Mikuli Ferenccel, Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarának, a Quimbynek a tagjaival.

A Hamlear könyvbemutatóján Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba szerzők meséltek arról, hogy Shakespeare Hamletjét és a Lear királyát dolgozták össze, humoros formában. A Hamlear színházi bemutatója szeptember 21-én a magyar dráma napján lesz a Bartókban Nagy Ervin és Koltai Róbert szereplésével. A Hamlear után a két író, akik közösen adják ki a könyveiket, beszéltek arról, hogy több művükben érdekes szófordulatokat használtak, leginkább a nyelvújítás előtti korból, ezzel kapcsolatban játékra is hívták a résztvevőket, meg kellett fejteni ma már nem használatos szavak jelentését – ez a nézőtéren ülőknek kisebb-nagyobb sikerrel, de azért ment.

Az est talán legemlékezetesebb pillanatai azok voltak, amikor Böröcz Györgyről nevezték el a Bartók stúdiószínpadát. A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza tavaly decemberben vesztette el Böröcz Györgyöt, mindenki Gyugyóját, aki huszonöt évig volt a Bartók színpadi díszítője, ügyelője. Az avatóbeszédet Őze Áron, a Bartók igazgatója mondta – szívhez szólóan.

A mostantól már Böröcz György nevét viselő stúdióterem azonnal egy kiváló beszélgetés helyszíne lett Matyi Ágotával, aki a Hamlear jelmezeiért felelős.

Csadi Zoltán művészeti igazgató az esemény végén összegzésként elmondta, nagyon jól sikerült az esemény, mindenki partner volt, még az éjfél utáni programokon is jelentős volt a nézők száma.

– Ennek a programnak helye van a Bartók életében, mert a közönséggel való kapcsolatnak a kialakítása a legfontosabb egy színház életében. Ez most sikerült, remélem, hagyományt teremtettünk.

Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában