Filmsiker

2021.08.26. 11:30

Különdíjas lett a Szerelem

Különdíjjal, elismerő oklevéllel jutalmazták a dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ Magángimnázium diákjainak dokumentumfilmjét a Bujtor István Filmfesztiválon, Balatonszemesen.

DH-információ

A nyár legnagyobb filmfesztiváljára 190 játékfilmet, dokumentumfilmet, versfilmet és animációs filmet neveztek, ebből 110 került be a hivatalos versenyprogramba. A Pannon Oktatási Központ diákjainak dokumentumfilmje, a Szerelem című alkotás végül nemcsak a versenyprogramba került bele, hanem a díjazottak listájára is. A film társadalmi célú téma megfogalmazásáért járó hivatalos dicséretben is részesült.

A Pannon Oktatási Központ Magángimnázium különítménye is részt vett a díjátadón
Fotók: POK

A film alkotói közül Vincze-Hajnal Blanka és Talpai Viktor, a Pannon magángimnázium diákjai a hivatalos vetítés utáni pódiumbeszélgetésen elmondták, hogy egy kísérleti filmet készítettek. Szerettek volna párhuzamos világokat egy időben megjeleníteni a filmvásznon, miközben egy nagyon súlyos és napjainkban aktuális problémát, az iskolai bántalmazás témakörét csempészik bele a dramaturgiába. Filmnyelvi eszközökkel mutatták meg a probléma valódi súlyát, de a filmen belül nem felelősöket kerestek, hanem magára a jelenségre koncentráltak. A pannonos műhelymunkát Pachmann Péter televíziós újságíró segítette, aki negyedik éve tanít Dunaújvárosban a Pannon Oktatási Központ Magángimnáziumban.

Talpai Viktor, Pachmann Péter, Timár Indira, Sebők Ákos

A balatonszemesi Bujtor István Filmfesztivált idén 12. alkalommal rendezték meg. A pannonos diákok sikere azért is kiemelkedő, mert a zsűri elnöke, a Balázs Béla-díjas Ferenczi Gábor például annak a Fábri Zoltánnak a tanítványa, aki Törőcsik Mari főszereplésével a Körhinta című filmet rendezte. A zsűri női tagját, Stork Natasa színművésznőt pedig néhány hónapja díjazták rangos elismeréssel a híres berlini Berlinálé filmfesztiválon.

Különdíjjal, elismerő oklevéllel jutalmazták a dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ Magángimnázium diákjainak dokumentumfilmjét a Bujtor István Filmfesztiválon, Balatonszemesen. A film alkotói közül Vincze-Hajnal Blanka (b) és Talpai Viktor (j), a Pannon magángimnázium diákjai a hivatalos vetítés után elmondták, egy kísérleti filmet készítettek. A műhelymunkát Pachmann Péter (k) segítette.

A Bujtor István Filmfesztiválon életműdíjjal jutalmazták a Kossuth-díjas Kassai Ilona színművésznőt, akit Dézsy Zoltán rendező Tíz perc múlva három című filmjében láthatott a fesztivál közönsége. A legjobb játékfilmért az Aga­pé című alkotás kapott Bujtor István-díjat Gryllus Dorka főszereplésével. A legjobb férfi főszereplőnek Kállóy Molnár Pétert választották a Tízpertíz című filmbeli alakításért. A legjobb női főszereplő pedig Nagy Katica lett a Magdolna című filmért. Bujtor István-díjat kapott Elek Judit Sára Megálló című kreatív dokumentumfilmje, illetve Kövessy Róbert Magyar Lapát című filmje, amely a kilencszeres kenuvilágbajnok Wichmann Tamás életét mutatja be.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában