2021.08.25. 07:00
Csak akkor megy ez, ha szerelemből csinálják
Egy napig ismét itt Dunaújvárosban volt a világ közepe, a szigeten lépett fel Közép-Európa legnagyobb rockzenekara, a CityRocks. A főszervezőt, Gajda Ferencet kérdeztük.
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap
– Van egy erős rockzenei kultúránk, amit nem lehet kihagyni, megkerülni. Azt tűztük a zászlónkra, hogy az élőzenét, a rockzenét, a hangszeres zenét éltetjük. A kézzel fogható, hús-vér rock and rollt. Nálunk a műsor fele mindig magyar. A külföldi zenéket is szeretjük nyilván, azoknak az oldalvizén tud olyan megtekintéseket produkálni ez a produkció, hogy most valahol százharminc-, száznegyvenmillió között járunk az összes megtekintésben. Nagy büszkeség, amikor egy honi, viszonylag nagy rocksztár vagy zenekar visszajelez, hogy náluk is meglátszott a Youtube-számlálón az eseményünk. Büszkék vagyunk rá, hogy kicsit mi is hozzá tudunk tenni ehhez. Akik itt vannak, ez a négy-ötszáz zenész csak egy magja annak, akikkel tartjuk a kapcsolatot, hiszen a számuk már közelíti az ezerötszázat. Jól összekovácsolódott online közösség jött létre, mi ezzel közösséget is fejlesztünk. Legalább négy-öt olyan zenekarról tudok, amelyek próbákon vagy rendezvényen szerveződtek össze, és már együtt zenélnek. Olyan zenészeket is ide tudunk hozni, aki lehet, hogy pici településen él, csak otthon prüntyög a basszusgitárjával, és nincs harminc-ötven kilométeren belül olyan zenésztárs, akivel zenekart tudna alakítani. Nekik olyan élményt tudunk adni évente egyszer legalább Magyarországon, hogy végre zenekarban játszhat. Ez a lényege.
CityRocks 2021
– Mennyi munka áll egy-egy ilyen rendezvény mögött?
– Nyolcvanhét óta vagyok e szakmában, de azt kell mondjam, ez az egynapos dzsembori körülbelül akkora feladat, mint egy háromnapos fesztivál megszervezése. Az előkészítése sokkal hosszabb folyamat, mert ehhez oktatóvideókat is készítünk, ami alapján föl tudnak készülni. A folyamat most le is rövidült, mert a Covid miatt két hónapja derült ki, hogy egyáltalán tető alá hozhatjuk. Rohammunka volt, ráment a nyár. De ez ilyen dolog. Ha az ember nem szerelemből csinálja, akkor nem működik. Három hét múlva megyünk Kolozsvár fölé, Bonchidára, el lehet képzelni, mennyit nem fogunk aludni a következő hetekben. Általában egy évet szoktunk rá készülni. Kiválasztjuk a dalokat, a zenekar, a zenei rendező átírja egy kicsit, inkább covereket csinálunk, hogy minél könnyebben el lehessen játszani, hogy az ötéves kisfiú is el tudja játszani, meg a hetvenkét éves basszusgitáros is.
Én mindenkinek azt mondom, hogy ezt a helyszínen kell átélni
– Sokan utólag nézik a videót.
– Mindenkinek azt mondom, hogy ezt a helyszínen kell átélni. Akár zenészként, akár közönségként, mert frenetikus. Amikor itt megdörren az a százötven gitárcombó, a száz dob, az egyszeri és megismételhetetlen dolog. Nyilván a videók is visszaadják valamennyire, látszik az euforikus hangulat, az adrenalinbomba, de nem ugyanaz. Én rockzenész vagyok, magamból indulok ki. Én szeretem, amikor a Marshall meglobogtatja a gatyámat. Más, amikor az ember a monitor előtt ül egy téli estén. Ezt élőben kell megtapasztalni.
– Miért Dunaújvárosra esett a választás?
– Ők voltak a leggyorsabbak. Az elsőt Szegeden csináltuk, a másodikat Kecskeméten, és akkor már tudtuk, hogy ide fogunk jönni, mert megkerestek minket. Örültünk neki, mert ez a Rockmaraton helyszíne. Jártam ide, itt voltam az ominózus Megadethen is, ami elmaradt.
– Beszélhetünk számokról?
– Szegeden négyszázan voltak, Kecskeméten ötszázan, itt valahol a kettő között van. Ebben közrejátszik a Covid, mert csak pár hete tudtuk kommunikálni a résztvevők számára, hogy védettségi nélkül is részt tudnak venni. Lehet, hogy sokan már eleve nem is terveztek ezzel. De én erre is nagyon büszke vagyok. Évről évre négy-ötszáz zenészt meg tudunk mozdítani Magyarországon, és ez egy baromi jó dolog. Annak örülök a legjobban, amikor viszontlátom az arcokat. Vannak régi motorosok, akik az összes rendezvényen ott voltak, alapító tagok lényegében, de volt már négy-ötéves kisfiú, hetvenhat éves volt a legidősebb basszusgitárosunk.
– A zenéket mi alapján választották?
– Egyszerű a képlet, fele magyar, fele külföldi. Az alapvetés a rockzene, de mindig próbáljuk feszegetni a határokat, idén például ott van a Pink Floyd Another Brick In The Wall-ja, amiben egy dunaújvárosi iskola kórusa is fellép. Az a világsláger így teljes, ha benne van a gyerekkórus, mint az eredetiben.
– Rengeteg munka, fáradság, idegeskedés. Miért csinálja?
– Nekem jutott eszembe az alapötlet. Méghozzá úgy, hogy a nyolcéves kisfiamat szállítottam haza a szolnoki Gitármánia táborból. Az élményeit mesélve a Szolnok-Szandaszőlős táblánál elaludt, annyi élményt kapott. Akkoriban sorban zártak be a klubok, a fesztiválok átalakultak, nem a rockzene van előtérben. Gondolkodtam, hogy itt van a következő generáció, elhivatott, imádja a hangszeres zenét. Mi lesz ezekkel a srácokkal? Eszembe jutott a cesenai videó, és azt mondtam, próbáljuk meg! Már az első is akkorát szólt, nem engedtek le a végén a színpadról.