rácalmás

2021.06.11. 08:00

Passió kicsit később

Misztériumdráma élő zenével, „színháziasítva”

Balla Tibor

A Rájátszik – Rácalmási Játékszín Kör tagjai is csatlakoztak

Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Bár a szokás szerinti virágvasárnapon nem tudták előadni passiójátékukat a rácalmásiak, nem adták fel, és június 13-án vasárnap 16 órakor előadják immáron 8. alkalommal a Jankovich-kúria Rendezvény- és Turisztikai Központ udvarán, impozáns környezetében, egy „százéves pince kálváriadombján”.

A misztériumdrámát Szabó Sipos Barnabás (antropozófus, színész, rendező, festőművész) által újragondolt formában adja elő a Rácalmási Passió és Betlehemes közösség, csaknem 60 szereplővel (köztük 20 gyermekkel), a baráti kör több tagjának szereplésével. A népi játék – amely civil kezdeményezés a keresztény ünnepek megújítására – a dunaújvárosi Quintia zenekar és a Rácalmási Gloria Kamarakórus élő zenei kíséretével egészült ki.

Kibővítették a passiót a rácalmási civil színjátszók

A szokásos passiótörténetet az időben „mindkét irányba” meghosszabbították, a szokásostól eltérő módon azzal kezdődik, hogy Isten leküldi egyszülött fiát, majd a szent szellem kiáradásával, és Jézus Krisztus örök érvényű kinyilatkoztatásával végződik. A produkció művészeti vezetői Szabó Sipos Barnabás és Gulácsi Zoltán voltak.

A vasárnap délutáni élő, ingyenes előadásra minden érdeklődőt várnak.

A Rájátszik – Rácalmási Játékszín Kör tagjai is csatlakoztak
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában