Elütötte egy teherautó; látta közeledni, mégis lelépett a járdáról

Három évvel ezelőtt Vere­nát elütötte egy teherautó; látta közeledni, mégis lelépett a járdáról... Egyszer megkérdezte tőle valaki: Véget akartál vetni az életednek? Így felelt: Nem depresszió volt az, hanem eufória. (Verena.)

Christina régi könyveket árult az ócskapiacon. Titkos, elkeseredett harcot vívott a lakásért, amelyben együtt lakott a kábítóssal, mert a beteg egyszer azt mondta, hogy: A sínylődő szereti, ha tisztaság van körülötte. ...Gyakran nem értette, hogy mit mond a barátja, mert összes foga kihullott. Ilyenkor arra gondolt, hogy: Vannak emberek, akiknek fehér botot nyomnak a kezükbe, és kilökik őket a sötétségbe. (Tisztaság kell a senyvedőnek.)

Festett, pedig belső világa már régebben elkallódott. Ki kellett lépnie álmaiból. De hová? A semmibe? Az ürességbe? (Külön bejáratú életünk.)

Mióta elvált férjétől, és fiának nyoma veszett egy idegen városban, zavarodott, képtelen tájékozódni; kizuhant abból a meghitt kis rendből, melegségből és biztonságból, ami addig körülvette. Hol papucsban, hol vastagon bélelt csizmában bolyong, céltalanul. (Magány.)

A novellák felnőtt árva gyereke magányos és szegény

Adelheid Duvanel svájci írónő rövid tárcanovellái pillanatképek, életszilánkok: történet és csattanó nélküli szövegek. Egy összetört tükör darabjai. A kötet ötvenhét írása – „ötvenhét változat egy önarcképre”. Duvanel súlyos tragédiákkal terhelt, nem hétköznapi életének eseményei szűrődnek át különlegesen érzékeny személyiségén, oldódnak fel a képzelet segítségével és alakulnak irodalommá a kötet lapjain. Komor tragikum, abszurdba hajló látásmód, túlfűtött fantáziaképek és erősen lírai hangvétel jellemzi ezeket az írásokat. Nyomasztó zártság („Világom elfér egy skatulyában”.) és meghökkentő szabadság. („Vitorláshajóvá változott, és végigsiklott a szivárvány íve alatt a tengerig és még tovább, oda, ahol a játékos nap copfba fonja ragyogó haját, és énekel hozzá, miközben bő ruhája szegélyével játszadozik a szél.”) Menekülés az élet tényei elől a fantázia végtelen, vigasztaló birodalmába...

„A Duvanel-novellák felnőtt árva gyereke magányos és szegény. Emberi kapcsolatai sivárak, egyoldalúak, csalódásokkal és sérülésekkel terheltek; külső élete eseménytelen.”